200 kalória uzsonnára - nem mindegy, hogy miből!

Az alábbi összeállításban három egészséges és három kevésbé egészséges uzsonnaváltozatot hasonlítunk össze.


Nem szoktam véka alá rejteni, hogy számomra nagyon fontosak a kisétkezések, azaz a tízórai és az uzsonna. Hiszek abban, hogy a gyakori, kisebb mennyiségű étkezések kedvezően hatnak szervezetünk működésére. A hozzám fordulókra általában jellemző, hogy naponta háromszor vagy akár mindössze kétszer étkeznek, a köztes időszakban pedig bekapnak valamit, nassolnak.

Ebben az összeállításban hatféle uzsonnaváltozatot válogattam össze – három „egészségeset” és három „kevésbé egészségeset”. A képeken megjelenített mennyiségek mindegyike 200-200 kalória*. A tízórai és az uzsonna egyenértékű étkezéseknek tekinthetőek, úgyhogy a bemutatott ételek mindkét alkalomra bátran fogyaszthatóak.

Szerintem már ránézésre látszanak a különbségek, de nézzük meg tételesen, milyen érvek szólnak az „egészséges” verziók mellett:

  • Táplálkozás-élettanilag nem a legfontosabb tényező, de szerintem igenis fontosak a színek. Feldobják az étkezést, akár az egész napot is.

  • Könnyen összeállíthatók – nem kell hozzájuk más, csak egy gyors vizit a zöldségesnél és a kisboltban – minden alapanyagot beszerezhetünk akár a hét elején, és a munkahelyen is elfogyaszthatjuk. Nem lehet kifogás, hogy „nincs időm uzsonnázni!"

  • A zöldségek és a gyümölcsök magas élelmi rost-, vitamin- és ásványianyag-tartalmúak, a tejtermékek pedig hozzájárulnak a napi teljes értékű fehérje- és a kalciumszükségletünk biztosításához. Most natúr joghurtot párosítottunk színes zöldségekkel, de a joghurtot ízlés szerint lehet fűszerezni is – például friss vagy szárított zöldfűszerekkel.

  • A csoki-fánk-ropi kombinációk gazdagok gyorsan felszívódó, egyszerű szénhidrátokban (cukorban), így magas energiatartalmúak, ellenben telítőértékük alacsony, azaz elfogyasztásukat követően hamar újra megéhezünk. Az édességek cukortartalma károsan befolyásolja a fogak egészségét, nem tartalmaznak élelmi rostot, sem vitaminokat, ásványi anyagokat, a ropi ráadásul magas só-tartalmú, ami szintén kedvezőtlen egészségünkre nézve.

  • Vegyük észre a mennyiségbeli különbségeket is! Milyen hatalmas a paprika-uborka halom, míg a csokikockák elvesznek a tányéron.

A fenti érvek természetesen nem jelentik azt, hogy alkalmanként nem szabadna csokoládét vagy fánkot enni. Szerintem azonban érdemesebb ezeket az ételeket az ebéd harmadik fogásaként, desszertként fogyasztani, heti egy-egy alkalommal. Tízóraira és uzsonnára válasszuk inkább az értékes tápanyagokban gazdag, ízletes, színes ételeket!

Szólj hozzá!

Hozzászólások (7)

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Bodon Judit dietetikus
BodonJudit / Bodon Judit dietetikus h, 2014-03-24 11:56

Kedves Szoboszlaianna!
Köszönöm észrevételt. Örülök, hogy tetszik a rovat és a kivitelezés, igyekszünk minél több hasznos, hiteles információt ily módon megjeleníteni.
Üdv: Judit

Marcsika007
Marcsus / Marcsika007 p, 2014-03-21 15:58

Szerintem pont vacsorára nem kéne enni semmit, maximum egy pohár kefírt vagy egy almát. Ha az uzsonnát 6 órára tesszûk, vacsora nélkül is kibírjuk.

Bodon Judit dietetikus
BodonJudit / Bodon Judit dietetikus h, 2014-03-24 11:54

Kedves Marcsika007!
Én személy szerint mind normál étrendben, mint testsúlycsökkentő étrendben hiszek a gyakori (napi 4-5x-i), kisebb étkezésekben, szerintem a vacsora elhagyása nem szükséges. A megfelelő étkezési ritmus biztosítja a kiegyensúlyozott energia- és tápanyagbevitelt, a szervezet számára kevésbé megterhelő, mint a ritkább, nagyobb mennyiségű étkezések, kedvezőbb az anyagcserénk egyensúlyának szempontjából is.

witch
witch / witch h, 2014-03-17 16:43

Kedves Judit!
Koszonom a vacsora otletet! Foleg a paprika-uborka-joghurt kombo tetszik, mert akkora adag, hogy meg az en falank termeszetem is jollakott lesz tole.
udv:witch

Bodon Judit dietetikus
BodonJudit / Bodon Judit dietetikus h, 2014-03-17 23:07

Kedves witch!
Örülök, hogy segíthettem, bár vacsorára a 200 kcal szerintem kicsit kevés, ezek a mennyiségek inkább tízóraira/uzsonnára valók.
Ettől eltekintve szerintem is lenyűgöző az a zöldséghalom a tányéron és nagyon finom is!

witch
witch / witch k, 2014-03-18 15:01

Kedves Judit!
Oooo, ugy latom elirtam, igen en is uzsonnara gondoltam.
udv:witch