Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

4+1 "kedves" szokás, amit felejts el, ha kávézóban jársz

A kávézók baristái rengeteg embert szolgálnak ki nap mint nap, így nem csoda, hogy van néhány olyan fogyasztói szokás, ami már egy kicsit bosszantja őket.

Te szoktál kávézóba járni? Mindig kedves vagy a baristákkal, kiszolgáló személyzettel? Remélhetőleg igen, hiszen ők naponta több tucatnyi embert szolgálnak ki kávéval a legjobb tudásuk szerint. Ennek köszönhetően több olyan „kedves” vásárlói szokás is van, ami egy idő után bosszantani tudja őket. Hogy mik azok, arról maguk a kávészakértők nyilatkoztak:

1. Túl forrón kéred a kávéd

Van, aki forrón szereti a kávét, és van, aki jéggel. Giorgio Milos egy dolgot nem néz jó szemmel, ha a vendég a kávét tűzforrón kéri. Bizonyos kávéitalokat ugyanis csak meghatározott hőfokon ajánlott fogyasztani, máskülönben elveszik az ital íze. Milos felhívja a figyelmet, hogy egy latte vagy cappucino élvezeti értékén kifejezetten ront, ha tűzforró tejjel isszuk.

2. Kávézó áraira panaszkodsz

Garett Oden, az amerikai JavaPresse Coffee baristája azt mondja, a legbosszantóbb, amit egy vendég tehet, hogy az árakat kritizálja. Szerinte néhányan a kávézóban kapható kávé árait, az élelelmiszerboltban beszerezhetőéhez hasonlítják. Húzzák a szájukat azon, hogy milyen drága a kávé, de azt nem nézik, hogy az adott esetben prémium minőségű, vagy fenntartható forrásból származó kávébabból készült.

3. Nincs azzal semmi gond, ha személyre szabott italt kérsz, csak...

...ne légy türelmetlen, és ne tartsd fel indokolatlanul sokáig a személyzetet. Becky Beach blogger szerint a baristák nem szeretik a türelmetlen vendégeket, illetve azokat, akik olyan apróságok miatt akadnak ki, hogy egy leheletnyivel több tejhabot szerettek volna a kávéjukra, és nem úgy kapták. Lehetnek extra kéréseid, de bizonyos határokat ne lépj át!

4. Nem biztos, hogy jó arra várni, hogy a presszókávéd azonnal elkészül

Sokan azt hiszik, hogy az espresso megnevezés arra utal, hogy az ital azonnal kiadható, pedig nem így van. Milos szerint, ahogy egy jó koktélra, úgy egy finom presszóra is megéri várni. Ha nagyon sietsz, akkor kérj inkább valamilyen más italt!

+1. Mivel bosszanthatod fel a magyar baristákat?

„Én utálom, amikor azt hiszik jobban tudják a munkám, mint én, és megmondják hogyan kell csinálni az italokat” - mondta nekünk egy magyar barista, aki az egyik nagy kávézóláncnál dolgozik. A férfi hozzátette, hogy szerencsére ilyen esetek ritkán fordulnak elő, a vendégek többsége általában jófej, és nincsenek speciális igényeik.

Ezeket olvastad már?

via Insider

Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!