Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

„Az a feladatom, hogy az ételből a maximális esztétikumot hozzam ki” – László Ági foodstylisttal beszélgettünk

Portugál lakásétteremtől a szakácskönyvek stylingjáig – László Ági szakmai és privát életének meghatározó része az étel. Utazásról és nagyiknak való főzésről is beszélgettünk.

Sokszor bele sem gondol az ember, hogy egy étel, legyen bármilyen étvágygerjesztő a valóságban, még nem biztos, hogy a fotókon is jól fog mutatni. A foodstylist feladata, hogy kihozza a maximumot az ételből, és ne csak megenni, de elkészíteni is kedve legyen az embernek. László Ági több magazinnak dolgozik, de számos szakácskönyv kulisszái mögött is az ő esztétikai érzéke felelt az összhatásért.
Ági 'tányérszobájában' ültünk le, hogy megvitassuk, miként lesz valaki foodstylist, hol kaphatóak a legjobb kerámiák, és miért érdemes a nagymamák részére főzni.

A foodstylist egy ízig-vérig modern szakma, ezért érdekes, hogy miként válik ez valaki számára hivatássá. Nálad mi vezetett ide?

Skandinavisztika-angol szakos bölcsészként, majd grafikusként végeztem, utána pedig egy receptes magazinnál lett munkám, ahol elvétve voltak fotózásaink, így elkezdtem eljárni ezekre. Itt kerültem kapcsolatba az ételfotózással és az ehhez tartozó járulékos feladatokkal. Önkéntes alapon gyűjtögettem kellékeket, először csak kölcsönöztem helyekről, aztán egyre nagyobb saját készletem lett főleg bolhapiacokról, lomis boltokból, utazásokról. Egyre több fotózásra mentem, szakácskönyveket gyűjtöttem, hogy lássam, mik a trendek, mi az, ami nekem tetszik, miből tudok inspirálódni. Aztán kiköltöztem Lisszabonba, ahol megismerkedtem az ottani bolhapiaccal, és igazi szenvedély lett a kincskeresés. Ráadásul akkoriban egy hostelben főztem vacsorákat, így a vendéglátás és a főzés is az életem mindennapi részévé vált. Amikor hazaköltöztem, Márk Szonja, az Édesem cukrásza és a Boook kiadó megbízott Szonja első szakácskönyvének stylingjával. Ekkor ismertem meg Erdőháti Áron ételfotóst, akivel azóta rengeteget dolgozunk együtt. A fotózás és a könyv pedig annyira jól sikerült, hogy rájöttem, ez az, amit igazán örömmel és szenvedéllyel tudok csinálni.

Miben volt új élmény Portugáliában élni az étkezési szokásokat nézve?

Időt hagynak a dolgokra. A nap közepén is leülnek kávézni, ebédelni, egy pastel de natára, nem rohannak őrülten mindig valahová. A legkedvesebb dolog pedig, ami szerintem követendő példa, hogy az idős emberek is beülnek hétköznap egy ebédmenüre egy kis étterembe, azaz tascába, és mellé megisznak egy fél kancsó bort, legyenek akár egyedül, akár társaságban.

Amikor megjelent a foodstylist szakma, nagy volt az értetlenség, hogy miért is van szükség erre. Még mindig kapsz furcsa pillantásokat, amikor elmondod, hogy mivel foglalkozol?

Sokan nem tudják, hogy miért is van szükség erre, ami szerintem normális, hiszen erre nem nagyon van rálátása a kívülállóknak. Mindig azt kérdezik, hogy akkor ételeket fotózok-e, és ilyenkor elmagyarázom, hogy nem, én beállítom azt, amit aztán a fotós lefotóz. Egy szakácskönyv nem úgy jön létre, hogy a szakács megfőzi, a fotós pedig azt lefotózza, és kész, mert egy étel nem feltétlenül néz ki jól úgy, ahogy leteszik az asztalra. 

Nekem az a feladatom...

...hogy kihozzam az ételből a maximális esztétikumot, hogy egy olyan dolgot kreáljak, amit nemcsak megenni szeretne a néző, de el is akar készíteni – egy szakácskönyvnél ez kifejezetten fontos. 

Lényeges továbbá, hogy a fotós és a stylist között ne legyen hierarchia, hanem egyenrangú partnerként legyenek jelen, kezeljék egymást. Nem vezet sehova, ha valamelyik részről alá-fölérendeltségi viszony van. Azokkal szeretek a legjobban dolgozni, akiknél nincs ilyen hozzáállás.

Erdőháti Áronnal és Milutinovits Pankával gyakran dolgoztok együtt. Mitől működik jól egy stáb a fotózáson?

Szeretek úgy dolgozni, hogy ismerjük egymást azzal, akivel az aktuális munka folyik. Pankával és Áronnal a munka során ismerkedtünk meg, de aztán nagyon megszerettük egymást. Olyan igazi klasszikus, “mind emberileg, mind szakmailag”  kapcsolatban vagyunk. De visszatérve a kérdésre, nagyon sokat számít, hogy már előre tudod azt, hogy van egy közös vizuális gondolatmenetetek, és nem ott helyben kell kitalálni, hogy a másik hogyan dolgozik. A stylistnak általában megvan a fejében, hogy mit akar viszontlátni a képen, és ezt nagyon megkönnyíti, ha nem kell túlmagyarázni a dolgokat, például, hogy milyen legyen a fény vagy a kivágás. Mivel grafikus is vagyok, ezért elég érzékeny vagyok a képek kivágására is. A partnerség szem előtt tartása és az összeszokottság nagyon fontos. Nem azt mondom, hogy nem szeretek új emberekkel dolgozni, mert az mindig izgalmas. Ugyanakkor megnyugtató érzés odamenni egy-egy munkára például Áronnal vagy Körmendi Imrével, akikkel csodás együtt dolgozni, mert tudom, nem merülhet fel probléma. Tudom, hogy meglesz a flow, és szép lesz a végeredmény. Mert mindig az.

Melyik részét szereted a legjobban a munkádnak?

Kétségkívül nem a csomagolás, cipekedés, aztán megint a becsomagolás és a kicsomagolás, majd a hazacipelés – mert ez is része a munkának. Ezen kívül viszont bármi. Nagyon szeretek rákészülni egy fotózásra, kigondolni, melyik étel miben és milyen körítéssel kerül lencsevégre. Összegyűjteni a szükséges kellékeket, újakat beszerezni. Vagy moodboardokat csinálni, mert ilyenkor az én fejemben is tisztázódik, hogy milyen legyen a végeredmény. Nagyon szeretek háttereket festeni, bolhapiacozni, inspirálódni könyvekből. Mindez úgy a legjobb és leghatékonyabb, ha hagynak dolgozni. Ha ez a helyzet, akkor minden részét imádom annak, amit csinálok.

A külföldi élmények nagyon meghatározóak tudnak lenni kulináris szempontból, nálad volt olyan út, amit ki tudnál emelni?

Szicília meghatározó volt, tavaly kétszer is voltunk ott. Siracusában például van egy elképesztő szendvicses az amúgy is csodálatos piacon. Nyáron Palermo környékén jártunk, és több fantasztikus helyen ettünk, de a Sikulo nevű étteremben kiemelkedően bombasztikus dolgokkal találkoztunk. Trapani mellett vannak a sólepárlók, tulajdonképpen ezek miatt akartam Nyugat-Szicíliába menni. Számomra a flamingórózsaszín sólepárló-medencék között mászkálni nagyobb élmény volt, mint bármilyen étterem. Hoztunk onnan nagyobb mennyiségű sót, ami sajnos épp most fogy majd el.

Magazinoknak is dolgozol, de több szakácskönyv készítésében is közreműködtél. Miben különböznek ezek a munkák?

A terjedelem és az időintervallum, ami abszolút meghatározza az egészet. Egy szakácskönyv öttől tizenegynéhány napig is tarthat, így sokkal jobban bele tudja ásni magát az ember abba, amin dolgozik. Így egységesebb képi világot is lehet létrehozni. Egy magazinfotózás néhány óra, ugyanakkor ott is tartanod kell magad több héten vagy hónapon keresztül az egységes képi világhoz. Nem lehet csapongani, ami nehezebb, hiszen két fotózás között akár jó pár hét is eltelhet.

Egy fotózáson az ételek megjelenésébe van beleszólásod, vagy ez teljesen a szakácson múlik?

Változó, de legtöbbször kikérik a véleményem. Megbeszéljük közösen, hogy hogyan akarjuk a képen látni az adott ételt, és szerencsére általában egyetértés van ezen a téren.

Hogyan határoznád meg a saját stílusodat, mint foodstylist?

Szeretem a nagyon modern képeket, de ezt nem úgy kell elképzelni, mint egy minimalista, új építésű lakás konyháját. Egyrészt imádom a modern, giccsbe is átfutó stílust. Imádom a márványt, a terrazzót, a színes üvegeket kemény fényekkel meg- és átvilágítva. Ezen kívül a nagyon egy színben megkomponált fotókat kedvelem, készíteni és nézegetni is. Akárhogy is, a lényeg, hogy izgalmas legyen.

Elkészíteni is szereted az ételeket? Mi a kedvenc ételed akár készítés, akár fotózás szempontjából?

A kedvenceim a levesek és főzelékek elkészítése styling szempontjából is, mert nagyon szépen lehet őket tálalni, ha az ember egy kicsit odafigyel a díszítés részleteire. Ezen kívül persze nagy rajongója vagyok a portugál gasztronómiának, mind ételek, mind alapanyagok tekintetében. Hazaköltözésem óta rendeztem pár alkalommal portugál lakáséttermet, illetve a lisszaboni hostelben is portugál menüsorokat főztem, szóval ecuadori egyetemistától ausztrál szörfösön át sokan voltak már, akik ettek a piripiri csirkémből, a polipsalátámból, vagy ittak a porto tonicomból. Legutóbb nekiugrottam a pastel de nata elkészítésének is, szerintem meglehetős sikerrel!

Gyakran beszélünk itthon gasztroforradalomról. Foodstylist szemmel ezt hogyan értékeled?

Szerintem a dolgok meglehetősen lassan történnek, illetve abból a körből, amin belül történnek, szintén lassan gyűrűznek tovább. De nagyon örülök például, hogy a kistermelői áruk, akár piacok, akár dobozos zöldségrendelés formájában kezdenek egyre inkább elterjedni. Nyáron a Sáfárkerttől rendeltünk szinte minden héten zöldségdobozt, kivéve, amikor anyukám vagy Dudi nagynénikém kertjéből hoztunk finomságokat. Anyukámnak és nagynénimnek majdnem minden ünnepre veszek magokat is ajándékba, ennek köszönhetően most például volt lila karfiol a kertben. Mi is termeltünk az erkélyen többféle paradicsomot, borsót, hagymát, zöldfűszereket, és idénre is ez a terv, csak még egy szinttel komolyabban. Nagyon-nagyon izgi ültetni, aztán figyelni, hogyan lesz egy kis palántából sárga datolyaparadicsom. Vagy nem, de megpróbálni akkor is érdemes mindent.

Ünnepekkor átveszed az irányítást a terítés-tálalás fronton a családi eseményeken?

Egy nagyobb családi rendezvényen, mint tudjuk, szinte lehetetlen az anyukáktól, nagynéniktől, nagybácsiktól, nagymamáktól átvenni az irányítást, de tavaly volt rá példa, hogy anyukám és Dudi születésnapjára előre lemeccseltük, hogy a nővéremmel és a barátainkkal együtt mi csinálunk majd mindent. Saját sóban eltett citrommal készült borjú tajine-t főztünk, ami még a nagymamának is ízlett, pedig ez egy elég szokatlan ízvilág. Jó dolog valami olyat mutatni, ami újdonság a számukra.

A munkán kívül a magánéletben is szoktad használni a rengeteg tányérodat? Hogy kell elképzelni nálad a terítést és a menüt?

Eklektikusan. Lehet az egy hétköznapi vacsora, baráti összejövetel vagy lakásétterem, a grandiózus készletből gyakorlatilag bármi felbukkanhat az asztalon. De kettőnél több egyforma darabra ne nagyon számítson az, aki hozzám jön vendégségbe!

Ha már tányérok...vannak kedvenc helyeid, ahonnan beszerzed a kiegészítőket? Esetleg van olyan darab, ami nagyon közel áll a szívedhez?

Lisszabonban van egy üzlet, ahol kilóra mérik a kerámiákat, nagyon szép dolgokat lehet venni, egyáltalán nem drágán. Ráadásul van kishibás részleg is, ahol pár euróért adják a kézműves, helyi gyártású tárgyakat. Oda mindig betérek, ha kint járok, mert teljesen bele vagyok bolondulva a helybe. A hazai alkotók közül Somoskői Gábor, a Kezemura alkotójának munkáit nagyon szeretem, de sokan készítenek még itthon gyönyörű tárgyakat. Én is elkezdtem tanulgatni a kerámiakészítést, és hosszú távú terveim között szerepel, hogy egy kicsit elmélyedjek a dologban. Van már pár tárgyam, amit én készítettem, és nagyon jó viszontlátni őket a képeken. Az egyik kedvencem azonban ez a terazzo alátét, mert ez mindenhez jól mutat, és mert nagyon szeretem, mint anyagot. Ha Olaszországban járok, mindig irigykedve nézem, ahogy konyhapultként vagy járólapként használják.

Ha a foodstyling területén belül bármit csinálhatnál, mi lenne számodra az álommunka?

Hogy legyenek olyan lehetőségek, amikor sokkal lazábban és izgalmasabban kezeljük az ételfotózást és -stylingot, ezáltal alternatívabb és elborultabb képek születhessenek több mögöttes tartalommal, kevesebb konkrét étellel. Csodás lenne például a Gather Journalhoz hasonló képi világot teremteni.

De amúgy vérnarancsot is szívesen szednék Szicíliában.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Simon Gábor

Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!