Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

A hét szakácsa: Csibedina

E heti kiemelt szakácsunk: Edina ma már feleség és felelősségteljes anyuka, de nem indult ilyen egyszerűen a konyhai pályafutása. Olvassátok el kedves történetét!

Az én történetem sem kezdődött másként mint a többi hetek szakácsaié.

Gyermekkoromban tátott szájjal néztem a dédit, ahogy a buktát kézzel dagasztja és a rétes tésztáját a hatalmas konyhaasztalon is túlhúzza. Ahogy a nagypapa nátha ellen kocsis salátát állít össze, savanyú káposztával, bicskával aprított hagymával, napraforgóolajjal és pirospaprikával, na és persze szívvel és lélekkel. Vagy ahogy a nagymama péntekenként a világ legegyszerűbb „sóba-vízbe” levesét készíti, friss fokhagymával, csipet paprikával, kézzel gyúrt tésztával.


Első konyhai élményem talán a tekerés volt, ahogyan tökéletes cérnametéltet varázsoltunk a makulátlanul tiszta konyharuhára. Aztán mikor úgy gondoltam, már elég magabiztosan mozgok a konyhában – 10-12 évesen -, hogy meglepjem a szüleimet, lángossütésre adtam a fejem. Adott volt egy recept, valamint egy lelkes kiskukta a húgom személyében, akit mindjárt el is küldtem a boltba az egyetlen hiányzó hozzávalóért, az élesztőért. Hozott is első körben hat csomaggal, második körben pedig még néggyel, mert nekünk ott és akkor így jött ki az 5 dkg. Így készült nálunk fél kiló élesztőből lángos helyett egy nagy katyvasz. A szüleim valóban meglepődtek, az este hátralévő részét pedig a mértékegységek átváltásának gyakorlásával töltöttük, különös tekintettel a grammra és dekagrammra.

Csodás torták Edina konyhájából

Nem szegte ám kedvem az élesztős lángos, továbbra is lelkesen segítettem sütni és főzni, csak az önálló akciókat mellőztem egy időre. Sokat figyeltem, tanultam, ötleteltem az elkövetkezendő években, bújtam a családban fellelhető összes receptet, melyek közül a régi, megsárgult, kézzel írott lapok voltak a kedvenceim.

Készíts csirkét Edinával!

Fiatal felnőttként, – sok munka és sok utazás mellett – főként hétvégi szakácsként csaptam igazán a lecsóba. A Nosalty.hu-s tevékenységemet is ekkor kezdtem el főként azzal a céllal, hogy a régi, családi recepteket ilyen formán is megmentsem az utókornak. Sokfelé jártunk ekkoriban és sokfélét ettünk, folyamatosan gyűjtögettem a recepteket és az inspirációt. A hagyományos, egyszerű és letisztult ételeket mindig is szerettem kicsit megreformálni, átvariálni. Különös frigyek köttettek akkoriban a fennhatóságom alatt a konyhában. Készítettem például csirkemellet gyümölcsjoghurttal, tortát borral, mousse-t sütőtökkel és még sorolhatnám...

Sós finomságok Edinától

Mióta feleség és anyuka vagyok, felelősségteljesebben igyekszem helyt állni a konyhában, nagy gondot fordítva az alapanyagok minőségére is. Bár az utóbbi években szakácskönyv helyett gyakrabban forgatok mondókás könyveket, fakanál helyett pedig homokozólapátot, a Nosalty felkérésének nagy örömmel tettem eleget. Mindig is szívesen vettem minden visszajelzést, kommentet, érdeklődést a receptjeimmel kapcsolatban és bízom benne, hogy a későbbiekben még számos jól bevált étel leírását megoszthatom ezen az oldalon.

Szólj hozzá!

Hozzászólások (4)

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

JUDYTH59
Walaky / JUDYTH59 Tue, 2016-09-13 19:13

Én a NoSalty-tól kérdezném, mi alapján kerül kiválasztásra a "Hét szakácsa"? Várom a választ, s előre is köszönöm! :)

Csibedina
Csibedina / Csibedina Tue, 2016-09-13 11:20

Kedves Marika!
Nagyon szépen köszönöm az elismerő szavakat!
Utólag is nagyon boldog névnapot kívánok!

Hasibecker
Hasibecker Mon, 2016-09-12 14:00

Tiszta szívből gratulálok! Olvasva a recepteket nagyon jó dolgokat lehet belőlük sütni-főzni. Biztos vagyok benne, hogy sokat fogok a receptjeid között tallózni.
Üdvözlettel: Marika

Csibedina
Csibedina / Csibedina Tue, 2016-09-13 11:22

Kedves Marika!
Nagyon szépen köszönöm az elismerő szavakat!
Utólag is nagyon boldog névnapot kívánok!