Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Hogyan hűtsd le az italodat 2 perc alatt?

Ebben a rekkenő hőségben jól esik egy hideg ital, de mi van akkor, ha a vizet, sört, üdítőt véletlenül kint hagytuk a vásárlás után az asztalon, és rájuk férne a hűtés?

Több variáció is létezik az italok hűtésére – a legkézenfekvőbb válasz persze a hűtő vagy mélyhűtő lenne, de ezeknél olyan lassan jutunk el a kívánt hőfokig, hogy addig akár szomjan is halhatunk.

A hűtőben – mennyiségtől függően – 45 perctől akár 2 órán át is tarthat a folyamat. A mélyhűtő persze gyorsabb valamivel, de még ez sem az igazi. Tudtad viszont, hogy ha nedves törlőkendőbe csavarjuk az üveget, meggyorsíthatjuk a hűtési folyamatot, a párolgás ugyanis hőt von el az italunktól? Ezzel a módszerrel körülbelül 20 perc után már fogyaszthatjuk is kellemesen hűs szomjoltóinkat!

Ha pedig nem fér már semmi a fridzsiderbe, érdemes egy vödörbe vagy a kádba vizet engedni, megpakolni jó sok jéggel, és ebbe elhelyezni a palackokat. Gyorsabban le fogja hűteni az italokat, mint a hűtőszekrény, mivel a víz jobban vezeti a hőt, mint a levegő.

De még ennél is kiválóbb az alábbi videóban szereplő módszer, amellyel mindössze 2 perc alatt 19 fokot is hűthetünk italunkon!

Tehát a leggyorsabb hűtési technikához szükségünk lesz vízre, jégre és némi sóra. Hogy miért? Mert a sós víznek alacsonyabb a fagyáspontja, mint a sima víznek, így tudjuk magának a víznek is csökkenteni a hőmérsékletét – ergo még gyorsabban fog lehűlni a várva várt frissítőnk.

(Via: Huffington post)

Szólj hozzá!

Hozzászólások (3)

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

emocio74
emóció / emocio74 Tue, 2014-07-29 13:23

Mit ne mondjak, eléggé kézenfekvő jéggel hűteni az italomat, ha éppen van jégkocka a mélyhűtőmben. Ezek után majd nem az italomba dobom a jeget, hanem az italomat dobom a jégre... :-D

Asfissia
Asfissia Sun, 2014-07-27 13:29

Nem kötekedni akarok,de azt hiszem elírtad,pont,hogy a sós víznek magasabb a fagyáspontja. amúgy jó ötlet,köszi :)