Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Így főzz LEVEST, ha kezdő vagy, de most rákényszerülsz a főzőcskére

Sorozatunkban segíteni próbálunk azoknak, akik a karantén idején ennének egy jó levest, de nem igazán szoktak főzni.

Legyünk őszinték, most, a koronavírus okozta őrületben biztos, hogy szinte mindenki főzni kényszerül egyszer – mi a szerkesztőségben imádunk is, de tudjuk, hogy rengetegen nem szeretnek főzni, nem tudnak (vagy azt hiszik), illetve rendelik a napi menüt az irodába, étermeznek, vagy futárral hozatják az esti pizzát, a gyerekek meg a sulimenzán esznek.

Most azoknak szeretnénk segíteni, akik nekiállnának a főzésnek, de nem feltétlen tudják, hogy vízből, nyers alapanyagokból meg némi sóból hogy lesz bármi, amit meg is ennének.

Sorozatunk első részében tehát a levesekre térünk ki – ezekkel a totál kezdők is megpróbálkozhatnak!

Max. fél órás, könnyű levesreceptek jönnek, természetesen krémleves-fókusszal:

KRÉMLEVES

Alap, hogy ők az első gondolataink, pedig nem csak krémlevest könnyű főzni. Végy némi zöldséget, amit csak szeretnél, ez lehet friss is (sárgarépa, gomba, spárga, burgonya, édesburgonya, hagyma stb.), ha még találtál a boltban, de ha már bespájzoltál, jöjjön az elállós-hüvelyes-konzerves-üveges-mirelit szekcióból (zöldborsó, paradicsom, brokkoli, karfiol), amit szeretnél. 

A krémlevesek lényege, hogy (elhagyható hagymás-olajos dinsztelést követően) annyi vízben, ami ellepi, megfőzzük az adott zöldségeket, ha van alaplevünk, azzal felhúzzuk, ha nincs, csak fűszerezzük a vizes alapot. Fűszerekből a só, borsfélék, zöldfűszerek (oregánó, bazsalikom, kakukkfű, rozmaring), szerecsendió, római kömény, curry, kurkuma, chili játsszanak főleg szerepet. A bio leveskocka sem ördögtől való, abban nincs semmi műanyag.

Ha puha a zöldség, turmixoljuk le (lehet krémesre is, de rusztikusra, darabosra is), és húzzuk fel tejtermékkel, például joghurttal, (de ez lehet vegán főzőkrém, kókuszkrém/tej, „szójatejföl” stb. is).

Ha sűrítenénk:

Keverjük el kb. egy evőkanál liszttel vagy keményítővel a tejterméket, tegyünk hozzá a forró léből (hőkiegyenlítés), és adjuk a levesünkhöz.

Természetesen a zöldségeket szimplán leturmixolva, minden nélkül, „önmagával” is sűríthetjük a levest, így lesz igazán „mindenmentes.”

A sűrítésről amúgy itt írtunk nektek:

Ezekkel krémesítem az ételeimet TEJTERMÉK NÉLKÜL

KÖNNYŰ és GYORS NEM-KRÉMLEVESEK

Ha pedig nem krémlevesre vágytok, de a húsos levesekig még nem mennétek, mutatunk pár zöldségalapú gyors finomságot. Higgyétek el, hogy ha tartjátok az arányokat (itt főleg a víz mennyisége fontos, mert ha túl sok, bizony seízű lehet az eredmény, de még ezt is javíthatjuk további fűszerekkel, bio leveskockával, alaplével), akkor .minden.rendben.lesz. 

Olaj, hagyma, zöldségek apróra, kis dinsztelés a fűszerekkel együtt, majd rá a víz, főzés, és a végén az ízek beállítása, illetve tejföllel, tejszínnel stb. felhúzás.

Ami mindig a végén menjen: friss aprított petrezselyem, koriander, újhagymazöld, snidling, hajszál lilahagymacsíkok és esetleg baconcsipsz vagy cruton – csakis a tetejére!

Hajrá #HÁZIMENZA, használjátok a hashtaget az Instán, és küldjetek Ti is sok fotót az otthoni főzésetek végeredményeiről a Facebook-csoportunkba!

Ezeket láttad?

Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!