Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Így készül (szerintünk) a szaftos és nagyon omlós HAGYMÁS ROSTÉLYOS

Laktató, fűszeres és nagyon szaftos étel tud lenni a hagymás rostélyos, persze ehhez az kell, hogy jó alapanyagból, a kellő odafigyeléssel vágjunk bele a sütésbe. 

Az éttermek egyik koronázatlan királya a hagymás rostélyos, amit otthon sem lehetetlen elkészíteni, csak egy kis odafigyelést igényel. A sváb és osztrák gasztronómia elengedhetetlen klasszikusát te is elkészítheted, mutatjuk, szerintünk hogyan érdemes!

De mi kell a jó hagymás rostélyoshoz? 

Négy adaghoz legalább 40 dkg marhahátszín szükséges, ezen felül készíts ki a sütéshez 3 darab közepes nagyságú vöröshagymát, legalább 3 evőkanálnyi mustárt, 4 evőkanálnyi olajat (napraforgó), valamint legyen a közelben egy kevés liszt, só és bors. 

A húsokat sózzuk és borsozzuk meg, majd vastagon kenjük be mustárral mind a két oldalon. Egy tányérba helyezve locsoljuk meg az olajjal, és fóliával lefedve legalább néhány órán, de ha tehetjük, inkább egy egész éjszakán át hagyjuk a hűtőben pácolódni. 

A hús sütése előtt a hagymákat vágjuk fél centi vastagságú karikákra, és forgassuk meg mindet lisztben. Bő olajban süssük ki, az olajtól pedig még ne szabaduljunk meg, tökéletes lesz a húsok sütésére. 

Mivel marhahúsról van szó, ezért oldalanként csak 4-4 percet süssük őket (ne túl magas, inkább közepes lángon), mert nem szeretnénk ehetetlen keménységű húst tenni a tányérra!

Mi legyen a köret? 

Süthetünk sült krumplit is, de mi most egy különlegesebb, ízletesebb krumplis köretet ajánlunk. Fél kiló burgonyát főzzünk puhára héjastul sós vízben. Közben egy serpenyőben 1 evőkanál vajon futtassunk meg két rozmaringszálat, majd aprítsuk fel kisebb darabokra. A megfőtt burgonyákat hámozzuk meg, majd egy krumplinyomó segítségével törjük át.

A tört krumplit sózzuk-borsozzuk, szórjuk meg egy kevés reszelt szerecsendióval, majd adjuk hozzá a felaprított rozmaringot is. Keverjünk bele 5 dkg puha vajat és egy deciliter langyos tejet, majd dolgozzuk sima, krémes állagúra. 

Könnyen elkészíthető, ízletes és egyben nagyon laktató fogás, amellyel bárkit leveszel a lábáról. Hát kell ennél több? 

Ez is érdekelhet:

Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!