Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Itt a válasz, mennyi ideig bírják őrölt fűszereid a fiókban

Két féle ember létezik: aki a cserepes fűszernövényekben hisz, és aki minden fűszert szárítva, vagy őrölve vásárol meg a boltban. Hozzájuk szólunk most. 

A legtöbben úgy gondoljuk, hogy zacskózott fűszereink éveken keresztül is képesek ugyanazt a minőséget nyújtani, elég csupán egy jól lezárt, száraz közeget biztosítani nekik. 

A lejárt fűszerek miatt szerencsére csak akkor kell aggódnunk, ha mindenből a legízesebb, legfrissebb fűszert akarjuk használni (bár ebben az esetben úgyis van egy kis balkonos ládánk tele kaporral, bazsalikommal és minden más jóval), a lejárt fűszerek ugyanis nem okoznak rosszullétet, csupán ízük és intenzitásuk változik meg az idők során.

Konyhánkban általánosan négyféle fűszert találunk: darálható, leőrölt, szárított fűszereket, valamint magvakat és gyökereket.

Olvastad már?

A 8 legokosabb fokhagymahelyettesítő

A legtöbb profi szakács és séf átlagosan hat hónapot javasol a száraz fűszerek tárolására, ezt is természetesen csak a megfelelő tartás mellett. Nem kell azonban a pazarlás miatt keseregnie annak sem, aki csak ímmel-ámmal használja főzéshez a fűszereket. Míg a ledarált és szárított növényeket egy, legjobb esetben két évig, addig a jól elcsomagolt magvakat és a darálható fűszereket akár 3-4 évig is tárolhatjuk otthonunkban.

Íme a legnépszerűbb fűszerek lejárati idő szerint:

1-2 év szavatosság: menta, oregánó, rozmaring

2-3 év szavatosság: petrezselyem,Cayenne bors, kömény, kapor, koriander, bazsalikom, fokhagymapor, babérlevél, őrölt fahéj, paprika (szárított,őrölt formában akár 3 évig is jól bírja)

3-4 év szavatosság: kakukkfű, zsálya, kurkuma

4-5 év szavatosság: egész fekete bors, szegfűszeg

Végezetül pedig néhány jó tanács:

  • Megvásárolt fűszereidet felnyitás után címkézd úgy, hogy a lejárati dátum azonnal jól látható legyen, mikor kiveszed a fiókból.
  • A természetes ízesítőket mindig jól elzárt, sötét és hűvös helyen tárold, így nem fog idő előtt megszikkadni vagy avasodni, és a bogarak sem petéznek bele a fűszerbe.
  • Ellenőrizd fűszered minőségét a legegyszerűbb módon: Önts a tenyeredbe egy csipetnyi őrleményt és dörzsöld össze. Ha intenzíven érezhető a növény illata, az étel ízesítésében sem fog csalódást okozni! 
  • A szárított fűszereknek kisebb az aromatartalmuk, így a friss fűszernövényekkel szemben a szárított változatból érdemes egy kicsit többet hozzáadni a készülő ételhez.

EZ IS ÉRDEKES LEHET

via: wideopeneats.com, házipatika.hu

Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!