Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Bátorító levél egy anyától barátnőjének, aki még nem meri bevállalni az anyaságot

Anyaszoba bátorító levele barátnőjéhez, aki még nem mert belevágni a babázásba, de talán majd most ráveszi magát a nagy döntésre...

Kedves Barátnőm!

Van valami, ami nem hagy nyugodni. Ami miatt írnom kell neked. Telnek az évek, és én újra és újra csak azt hallom tőled, hogy még vársz. Még nincs itt az ideje, hogy anyuka legyen belőled. Hol az tart vissza, hogy félsz a szüléstől, nem bírod elviselni a fájdalmat. Hol arra hivatkozol, hogy nem neked való az a kötöttség, amit egy kisbaba jelent. Aztán persze ott van az ellenérvek sorában a munka meg a karrier, hogy az anyagiakról ne is beszéljünk. És én mindig „felveszem a kesztyűt” és a te racionális érveidre sorolom a racionális ellenérveket…
 

Amit látsz belőlem…

Ha jobban belegondolok, az sem éppen pozitív irányba befolyásol, hogy átéled velem egy három gyerekes anyuka mindennapjait. Látod, ahogy reggel lihegve esek be a „dolgozóba”. Látsz karikás szemekkel, a nagymamánál lábadozó bölcsisem miatt aggódva. Látod, ahogy kétségbeesve próbálom megszervezni az otthoni helyettesítést, amikor egy-egy értekezlet elhúzódik délután. Látod, hogy milyen ritkán jutok el moziba vagy színházba, hogy micsoda ajándék, ha a párommal kettesben tölthetek egy estét. Na és a sztorik a nyaralásainkról! Biztosan nem kapsz kedvet a babázáshoz, ha arról hallasz, hogyan botránkoztatta meg a földön csúszva hisztiző csemetém a békésen sétálgató turistákat. És persze az sem túl meggyőző, hogy a jól megérdemelt szabadságról fáradtabban térek vissza a munkába, mint ahogy elmentem…
 
 

… és amit nem!

A látszat egyértelműen téged igazol. Ráérsz még, minél később veszed a nyakadba a gyermeknevelés „nyűgét”, annál jobb! Na de ott van az a sok, mások számára láthatatlan, és elmesélhetetlen csodás élmény, amit csak ebben a levélben osztok meg veled. Most csukd be a szemed, és képzeld el, ahogy apró kis kezek simogatják az arcodat, apró szájacska puszilgat, a füledbe súgva, hogy „szeretlek anya!”. Na, milyen lehet így ébredni? Képzelj el egy sírdogáló babaarcot, amint egyetlen ölelésedtől, néhány halk szótól a könnyeket mosoly váltja fel. És képzeld el az első feléd megtett lépéseket. Az első szavakat. Az első rajzot, amit neked készít. Csak neked. Ugye milyen jó lenne? 

 

Egyetlen mondattal

Érzem, még bizonytalan vagy egy kicsit. Segítséget kell hívnom. Valakit, aki egyetlen mondattal elvarázsol majd téged. Egy meseíró! Az anyaság egyik nagy csodája, hogy felnőtt fejjel újra átélhetjük a gyerekkori meséket. Ismered Lázár Ervin történetét Szegény Dzsoniról és Árnikáról? Csak annyit kell tudnod, hogy sok megpróbáltatás után Dzsoni és Árnika megtörik a Százarcú Boszorka varázsát. Azét a Százarcú Boszorkáét, akinél gonoszabbat meseíró nem tud kitalálni. Na és a végén elszáll a varázsereje, egyszerű öregasszony válik belőle, a kis Dzsoni dadusa lesz. Merthogy születik Dzsoninak és Árnikának egy kisfia. Szóval a kis Dzsonit ringatta a térdén, és azt mondta neki: „Tudod, kis Dzsoni, seprűnyélen lovagolni is jó volt, denevérként röpködni is jó volt, viharként száguldani se volt kutya, de hogy te ilyen bizalommal meg szeretettel mosolyogsz rám, azt semmiért nem adnám!”
 
Ezt mindenképpen el akartam mondani neked.
Szeretettel ölel: a te barátnőd!
 

...és ezeket láttad már?

Szólj hozzá!

Hozzászólások (3)

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

köleskása
köleskása Wed, 2017-04-05 15:04

A Nosalty-n egyébként rengeteg témáról lehet olvasni, a fő téma a főzés, de sok más is van, nézz utána. Miért pont erről ne írjanak? Ha ilyen vadul reagálsz, tartok tőle, hogy valami feldolgozatlan fájdalom, probléma dúl benned ezzel a témával kapcsolatban. Jó lenne, ha átgondolnád, mert neked lenne jobb, ha ezt a valamit rendbe tennéd.

köleskása
köleskása Wed, 2017-04-05 14:41

Nekem tetszik a cikk. Szerintem igenis pont a lényeget ragadja meg. És egy igazi barátnő ezt akkor is elmondja, ha olyan reakciót kap érte cserébe, mint az első hozzászólóé. Mert inkább ezt kapja a fejéhez, mint aztán tíz év múlva azt, hogy "Miért nem biztattál egy kicsit? Miért nem mondtad el ezt akkor, amikor még lehetett volna? Most már örökre lecsúsztam róla!"

Persze nincs örökre, mert létezik örökbefogadás is, de igenis lecsúszhat a női lét egyik legnagyobb csodájáról, ha túlságosan racionálisan áll hozzá.

Egyébként szomorú, hogy egyáltalán biztatni kell sokakat. Ez egy modern kori mesterségesen csinált félelem, probléma. Ha nem mondogatnák annyian, hogy hű, micsoda felelősség, fáradság, stb., akkor nem gondolkodnának rajta feleslegesen sokat. Régebben, még pár évtizede is hozzátartozott az élethez, hogy valaki férjhez megy, gyerekei születnek, neveli őket - és nem gondolkodtak rajta sokat, mert mindenkinek ez volt a természetes. Most meg jobban felkészülnek a gyerekvállalásra, mint az űrrepülésre - aztán sokszor a végén semmi se lesz belőle. Kell egy kis bizalom is, és igen, ami a cikkben van, az is, hogy hallgasson az ember (a nő) a benne lévő érzésekre. Nem csak észből állunk. Arra is szükség van, csak túlhangsúlyozzák a szerepét mostanában.

libaláb
libaláb Tue, 2017-04-04 23:53

Én azt javaslom, hogy ne írjon ilyen levelet senki, mert nekem például addig a napig lenne csak barátnőm. Tulajdon anyámtól nem tűröm, hogy nyaggasson a gyerektémával, ki-ki foglalkozzon csak a maga dolgával. A Nosalty pedig maradjon receptes oldal, ne rakjunk placentát az étkezőasztalra, ha nem muszáj, jó?