Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

A belgákat külön kérik, hogy kétszer annyi sült krumplit egyenek a karantén alatt, mint eddig

Óriási túlkínálat van burgonyából Belgiumban, egy kereskedő pedig meglepő kérést továbbított a lakosságnak!

Közel 825 ezer tonna krumplit semmisíthetnek meg Belgiumban - az alig 11 milliós országban ugyanis túlkínálat mutatkozik burgonyából. 

potato fries on mugs beside sauce
 

A koronavírus idején van pár élelmiszer, aminek a hiányától tartottunk, és egyes húsfélékből, élesztőből ez be is következett, de szerencsére a gyártók gyorsan kapcsoltak, és pótolták a hiányzó alapanyagokat, extra termeléssel.

A belgáknál a sült burgonya igazi nemzeti csemegének is mondható, különleges zsírkeverékben sütött finomság, amit leginkább elvitelre kérnek, és esznek egy korsó sör mellett a helybéliek. Sörből és borból is nagy a túlkínálat, ezek fokozott fogyasztása azért kevésbé javasolt, de a fölösleges burgonya megmentéséért a belgákat arra kérték, fogyasszanak extra adagokat kedvenc sült krumplijukból!

A készletek háromnegyedét a megsemmisítés veszélye fenyegeti, mert idén a járványveszély miatt az összes szabadtéri, fesztiválos rendezvény elmarad, ahol, mondanunk sem kell, kirívó népszerűségnek örvend a sült krumpli - csak örvendene, mert idén a megtermelt burgonyát nem lesz, aki megvegye a szabadtéri büfékben. A Belgapom kereskedelmi csoport arra kérte a belga lakosságot, annak érdekében, hogy megmenthessék a készleteket, a vásárlók egyenek legalább heti kétszer burgonyát, ezzel is hozzájárulnak, hogy ne vesszen kárba a termés. Ha jobban belegondolunk, a burgonya piacán érthető módon borult fel az egyensúly: az egyik legnépszerűbb street food a belgáknál, ami inkább egy igazi útközbeni, vagy leülős, gyors csemege, mintsem otthoni, krumplihámozós feladat. A saját konyhámban én sem nagyon állok neki sült krumplit sütni. 


A lakosságtól elvárni, hogy hatvan kilónál is több krumplit egyen meg, ebből a 825 tonnás feleslegből fejenként, eléggé lehetetlen elvárásnak hangzik,

így jöttek képbe az élelmiszerbankok, melyeknek a Belgapom adományozza a felesleges burgonyakészleteket: ezek a szervezetek május végéig 25 ezer kilogramm burgonyát kapnak minden héten.

A vállalat nagyon örül, hogy nem kell megsemmisíteniük a kiváló minőségű élelmiszert, és a legjobb helyre jut el a burgonya, a rászorulókhoz.


 

A belga sült krumpli egyébként messze földön híres, én is kóstoltam, mikor Brüsszelben jártam, szinte minden helyi büfében, kifőzdében kapható, akárcsak a waffel. A jelenleg kényszerszünetet tartó vendéglátás nem tudja feldolgozni a megtermelt óriási mennyiséget, de a Belgapom példája jól mutatja, hogy nem a lakosság túletetése, hanem az adományozás lehet a megoldás nagyobb vállalatoknál. 

Ezeket olvastad már?

via Food&Wine

 
Szólj hozzá!

Hozzászólások (1)

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

martabrash73
martabrash73 Mon, 2020-05-11 02:42

A belgak burgonyaja valoban az egyik legfinomabb a vilagon: tobbet termelhetnenek a melyhutott iparbaL mi 18 000 kilometerrel arrebb szinte minden nap a belga fagyasztott burgonyapuret fogyasztjuk, ami mennyeien finom, es meg csak nem is draga! Sajnalnam, ha a jarvany miatt tonkremenne a termesuk! (Uj-Zelandon szeretjuk a termekuket!)