Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Kiskorában apja erőszakolta rá a durva edzést Dwayne Johnsonra – erről mesélt a színész

A történet vége mégis csak happy end lett, hiszen Dwayne Johnson – láthatólag – nem rettent el örökre az edzőterembe járástól, de a kezdet nem volt könnyű...

Dwanye Jonson legutóbbi edzése során a követői az Instagramon tehettek fel neki kérdéseket, és az is szóba került, milyen volt a Szikla életének első élménye az edzőteremben. Bármennyire is hihetetlen, megnézve mai testi adottságait, eleinte nem éppen kedvelte az edzést...

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

therock (@therock) által megosztott bejegyzés,

„Úgy tizenkét éves korom körül kezdtem el edzeni. Az első hivatalos látogatásom a konditerembe apámmal, Rocky Johnsonnal történt, isten nyugosztalja az öreget. Apám egy állat volt ebből a szempontból. Mindig szerettem vele menni a terembe, hogy láthassam, mit csinálnak a régi nagyok, de sosem edzettünk együtt. Végül, mikor tizenkét éves lettem, azt mondta, »oké, gyere le velem edzeni, figyelj, a szart is kiedzem belőled. Nem akarok semmifajta lazítást vagy nemtörődömséget. Tök mindegy mekkora súlyt teszel a rúdra, ki kell majd nyomnod. Mindegy, melyiket választod, azt akarom, az égig emeld fel!«.

A „kis” Dwanye persze azonnal felpakolta a súlyokat a rúdra, amelyek annyira nehezek voltak, hogy nem tudta kinyomni, ahogyan apja elvárta volna.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

therock (@therock) által megosztott bejegyzés,

„Bepánikoltam, mikor apám odaállt felém, azt mondogatva, hogy »Nyomd ki, nyomd ki!«. Teljesen szétestem, ő meg folytatta: »Nem fogok segíteni, megmondtam az elején...«. És gondolhatjátok, mindezt a nagyközönség előtt.”

Ettől függetlenül a színész mégis egy szuper tanáccsal távozott a teremből: „Ne törődj azokkal, akik téged lesnek. És ne az egódnak eddz. Soha. Egyáltalán, mit számít, ki néz téged? Az eredményért harcolj, és tudd kontrollálni azt, amit csinálsz” – mondta édesapja.

Szerencsére Dwanye megfogadta apja tanácsait, aminek köszönhetően profi pankrátor, testépítő (illetve színész) lett belőle. 

Ezeket olvastad már? 

via 

Címlapkép: Instagram 

Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!