Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Körtecsászárság

Ősszel őszi gyümölcsöt! – mondta nagymamám, és milyen igaza volt. A csodálatos színekben pompázó, változatos külsőt, méretet öltő körte talán a legszebb őszi gyümölcsünk.

Nem kell meghámozni a gyerekeknek, mivel héja az almával ellentétben jóval puhább. Még a fogszabályzósaink is simán átrágják magukat rajta. Ez ám a veszte is. Uzsonnás zacsiba rakni kész merénylet a tankönyvek ellen. Ne próbálja meg senki! De mit tegyünk, ha mégis megmarad a gyümölcsös kosárban pár szem? Semmiképpen ne hagyjuk, hogy a muslincák martalékává váljon: a puhább részekből süssünk sütit, az épen maradt darabokat pedig szeleteljük rá egy tál rizspudingra.

Életemben olyan finom körtét nem ettem, mint gyermekkoromban az egyik osztálytársamék telkén a Duna-kanyarban. Az apró darabka szántókörték mellettem pihentek egy kosárban. Mi szüreteltük a kertben álló fákról, az esti televíziózás közben pedig egymás után tömtük a szánkba őket. Szinte egy harapásra, magházzal együtt meg lehetett enni. Nekem sikerült majd negyvenet harapnom…hát a többit nem részletezem. Nagyon rosszul lettem tőle. De ami elvitathatatlan, hogy abban az időszakban sok gyümölcsöt nem tudtak megetetni velem, ezt a pici körtét pedig úgy ettem, mintha kötelező lett volna.

Az eset nem rázott meg túlságosan, azóta is szeretem az apró szemű, gyönyörű sárga szántókörtét. Ha látok a piacon, mindig veszek a gyerekeknek. Nemcsak ezt a típusút persze, mert ha tovább haladok a soron és jön a következő stand, ahol meglátom az apró barna pöttyös, sárgás császárkörtét, abból is kérek. Aztán jön a valóban vajpuha rózsás bőrű vilmos, és neki sem tudok ellenállni. Így történt most is, hogy besokalltunk. Több volt az otthoni kínálat, mint a gyerekek felvevő képessége. Ahogy a múltkor a gyors szilvás bedobálós sütit készítettem, most egy hasonló, morzsás-körtés változat készült a már megpuhult, barnulófélben lévő darabokból. Amit nem gondoltam, ennek még a szilvásnál is nagyobb sikere lett!

Friss, egészséges körtéket nem szívesen hámoz meg az ember, hogy elrejtse azokat egy tortában. Maradjanak csak láthatóak! Ezért díszítésre használtam őket. Egy amúgy nem túl nagy szám, egyszerű rizspuding tetejére kerültek a pirosas-sárgás körteszeletek. Friss, tört pisztáciát szórtam még a tálkákba, és mézzel öntöttem nyakon az egészet.

Jövő héten gyerekbarát egytálételeket készítek, addig is alapítsuk meg az őszi körtecsászárságot!
Gréti

Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!