Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Mesés keleti ostya

Úgy 10 éve történt, egy eldugott kis veszprémi könyvesboltban, mikor rátaláltam egy igazi kincsre. Valahol a sushi-s könyvek között bújt meg szerényen az én kis perzsa receptes könyvem.

Ahogy belelapoztam, szinte azonnal felelevenedtek a nem is olyan régi egyiptomi emlékeim, legfőképpen az illatok.  Az ezeréves utcák semmihez sem hasonlítható „történelem-illata", a mecsetek nemes illata, a zsibongó bazár harsogó színes fűszereinek illata, mindez keveredve az édes, már-már émelyítő nyalánkságok illatával. No, igen, ez a mesés Kelet, ami semmiképpen sem hagyja nyugodni az ember érzékeit. 

Az első recept

Az első recept, amit ebből a könyvecskéből kipróbáltam, a nan-berendzsi (rizses süti) volt. (Azóta igen jó kapcsolat fűz a kardamomhoz.) Rögtön ugyanazon az oldalon található a rózsavizes ostya receptje is. Ezt azonban egészen mostanáig halogattam elkészíteni, ugyanis sokáig elképzelhetetlennek tartottam, hogy bármi jó kisülhet a rózsavíz és a kardamom nászából, hiszen két nagyon eltérő karakterű „fűszerről” van szó. Most viszont, hogy megsütöttem, bátran kijelenthetem, hogy a kardamomot és a rózsavizet egymásnak találták ki! Egy falat ebből a csemegéből és garantáltan a bódító, mesés Keleten érezhetjük magunkat.

Rózsavizes ostya (Nan e pandzsare) recept

Hozzávalók 4 személyre

  • 9 dkg kukoricakeményítő
  • 1,2 dl tej
  • fél tk őrölt kardamom
  • fél ek rózsavíz
  • 3 tojás
  • 1 ek. liszt
  • 3 ek. cukor
  • csipetnyi só

Elkészítés

  1. A kukoricakeményítőt egy tálba tesszük, hozzáadjuk a rózsavizet, a tejet és a kardamomot, és az egészet alaposan elkeverjük.
  2. Szétválasztjuk a tojásokat. A tojásfehérjét csipetnyi sóval kemény habbá verjük, majd pár percre betesszük a fagyasztóba.
  3. A tojássárgáját a liszttel és a cukorral krémesre keverjük, és a keményítős masszához adjuk. Óvatosan hozzákeverjük a fehérjehabot is.
  4. Előmelegítjük a gofrisütőnket, majd a sütőlapot vékonyan megolajozzuk (minden egyes gofri előtt). Egy kevés masszát a sütőlapra merünk, majd kb. 3 perc alatt aranybarnára sütjük.
  5. A megsült gofrikat süteményrácsra helyezzük és megvárjuk, míg kihűl.  Porcukorral meghintve tálaljuk (én házi készítésű rózsacukrot tettem rá és megszórtam egy kis kandírozott rózsaszirommal is).

Afraa receptjei a NoSalty-n >>

Szólj hozzá!

Hozzászólások (7)

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Vass Éva
Évi néni / Vass Éva Wed, 2012-03-28 18:14

Szia Afraa!

Újra nagyot alkottál. Nem tudok betelni a receptjeiddel. Néhány napon belül biztosan elkészítem, és beszámolok. Köszönöm. Üdv: évi néni

Afraa
Afraa / Afraa Wed, 2012-03-28 21:21

Köszönöm a kedves szavakat Évi néni :))
Várom a beszámolót

NoSalty
Nosalty / NoSalty Wed, 2012-03-28 12:37

Kedves Afraa,
a Facebook-on kérdezik tőled, hogy kukoricakeményítőt muszáj használni?
Előre is köszönjük a választ!

krisztx
krisztx Wed, 2012-03-28 11:08

szia, biztosan nagyon finom de hol kapok én rózsavizet?

Afraa
Afraa / Afraa Wed, 2012-03-28 11:27

Szia!
Én annak idején Pesten egy perzsa boltban vettem. Szerintem a körúton lévő Keleti fűszerek boltjában is kapható, meg akár az Ázsia Bt-ben, de be lehet próbálkozni a nagyobb hiper-szuperekben is, vagy bioboltban (a kardamomot pl ott vettem).
Remélem sikerrel jársz :)