Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Nagyon durva, mi mindent lopnak a magyar szállodákból! Itt a lista!

Egészen elképesztő titkokra derült fény a hazai és környékbeli szállodákból. Íme, ezeket lopják el az enyveskezű vendégek!

Sokan rajonganak a hotelek és különböző szállások apró kis meglepetéseiért, amik a fürdőben vagy a hotelszobában várják őket. Én kifejezetten szerettem régebben a különleges kis szappanokat vagy mini olajakat, amiket bekészítettek az alkalmazottak, sőt volt, hogy a párnára tett cukorkát vagy izgalmas ízeket ígérő teát nem ott fogyasztottam el, hanem magammal vittem.

Nos, van, aki bizony ennyivel nem elégszik meg, és valami olyat lát, amiről úgy érzi, feltétlenül magáénak kell tudnia szuvenírként, talán mert az adott országra emlékezteti vagy csak régen vágyott már rá. Itt azonban már ne apróságokra és ajándékba kapott holmikra gondoljunk, sokkal inkább az enyves kezű vendégekre, akik néha azon kívül, hogy megbotránkoztató, de mindamellett rendkívül szórakoztató, miket nem képesek magukkal vinni. Főként azért, mert a mellett, hogy bűncselekményt követnek el, teljesen értelmetlen, amit csinálnak.

Szallas.hu adatai szerint olyan gyakoriak ezek az esetek, hogy háromból két magyar szállásadónál járt már lopós vendég - írja a hirbalaton.hu. Sorra veszik mi mindent tulajdonítanak el hazai szinte, élen járnak a fürdőtörölközők, a különböző evőeszközök, de az elektromos tárgyakra is nagy „kereslet” van a furcsa vendégek között. 

Szigetvári József, a Szallas.hu Zrt. vezérigazgatója mondta:

„A kisebb értékű lopások jellemzőek, ezek járulékos költségével kalkulálnak is a szállásadók”

Meglepő, de sokszor nem az apróságok, hanem a nagyobb értékű, és akár jelentősebb méretű dolgoknak kél lába, mint egy tévé, vagy egy tűzcsap. A lengyeleknél és a magyaroknál is meglepő eszközökről számoltak be, de az élőállatok, mint a teknősbéka is az eltulajdonított értékek között van. Ennek a kicsempészéséről egy szállodából még csak képet sem tudunk vázolni a fejünkbe. Elektronikai és tisztálkodási eszközök tárházát lehet bemutatni. 

Íme pár felettébb érdekes dolog, amiről úgy érezték, feltétlenül magukkal kell vinniük a vendégeknek különböző hazai és külföldi szálláshelyekről:

  • tűzoltó készülék
  • radiátor termosztatikus feje
  • aranyhal a kerti tóból
  • beltéri ajtó
  • székből csavarok, recepcióról görgős szék
  • BBQ nyárs
  • tévé
  • konyhai csaptelep
  • síléc, hómaró

A kamerafelvételek is könnyedén le tudják buktatni a tolvajokat, sokszor feljelentésre is sor kerülhet, máskor felszólítás után önként viszik vissza az eltulajdonított értékeket vagy inkább kifizetik a kárt. A helyzet mindenesetre nagyon megalázó lehet, ráadásul mint írják, könnyen a szállodák által vezetett feketelistán találhatják magukat.


Ezeket olvastad már?

Címlapkép: iStock

via

Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!