Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Nem ülhetett repülőre, mert túl kövér volt, több mint 100 kilót fogyott

Annyira rosszul érintette, hogy eltiltották a kedvenc hobbijától, hogy úgy döntött, mindent megtesz azért, hogy újra repülhessen.

Norma Dibrell imádott utazni, még annak ellenére is, hogy néha nagyon megalázónak érezte azt, hogy 2 repülőjegyet kellett vennie és öv hosszabbítót hoztak neki a stewardessek. A most 25 éves lány, akkor döntött úgy, hogy változtatnia kell életmódján, mikor egy légitársaság azt mondta neki, nem utazhat a súlya miatt repülőn. Norma ekkor majdnem 200 kilót nyomott.

A lány ezután az eset után elhatározta, hogy kés alá fekszik és elvégezteti magán a gyomorszűkítő műtétet. A beavatkozás után búcsút mondott 30 ezer kalóriás étrendjének és elkezdett óvatosan mozogni. Az életmódváltásnak meg lett az eredménye, Normának sikerült 1 év leforgása alatt 108 kilótól megszabadulnia.

„Most reggelire általában egy protein turmixot iszom, ebédre tonhalat vagy csirkét eszem egy kis uborkával, vacsorára pedig töltött cukkinit. Eljárok kocogni is hetente ötször, és mindig odafigyelek arra, hogy meglegyen egy nap a 10 ezer lépés.”

Bár Norma nagyon büszke arra, amit elért, bevallja, hogy még mindig nem egészséges a kapcsolata az ételekkel, de mindent megtesz azért, hogy ez változzon. És hogy mit tanácsol a kitartó lány azoknak, akik szeretnének belevágni az életmódváltásba? „Tényleg készen kell állnod a változásra. Nagyon fontos továbbá, hogy magad miatt akarj lefogyni, ne pedig mások nyomására vagy a társadalmi elvárások miatt.”

Ezeket olvastad már? 

via 

Címlapkép: MDWfeatures/Norma Dibrell 

Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!