Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Soha ne tedd a fagyasztóba

Tartunk olyan alapanyagokat a hűtőben, amit nem kellene, teszünk olyanokat a mikróba, amit nem kéne, és olyan dolgokat is lefagyasztunk, amelyek utána a kukába kerülnek.

Az eredmény: penészes hagyma, ízetlen paradicsom, darabokra hullott sajt – csak, hogy néhányat említsünk.

A fagyasztás jó dolog, és tényleg sok mindent jegelhetünk vele egy időre, csökkentve ezzel az élelmiszer pazarlást. De vannak olyanok, amelyeket teljesen felesleges a mélyhűtőben tartósítanunk, mert szinte felismerhetetlenek lesznek, ha egyszer már megfagytak, majd felengedtek. Hogy mik azok?

LEVELES SALÁTÁK

Ha azt szeretnéd, hogy ropogós, és ízletes maradjon a saláta zöldje, ne tedd a fagyasztóba! Ugyanis ha fagyasztás után kiveszed őket a hidegről, csak puha, ízetlen, fonnyadt leveleket kapsz. Ehelyett tárold inkább megmosva, és lecsöpögtetve a hűtőben, műanyagzacskóban, vagy papírtörlőben.

NYERS GYÜMÖLCSÖK ÉS ZÖLDSÉGEK

A gyümölcsök és zöldségek magas víztartalmúak, így hasonló a helyzet velük is, mint a salátákkal. Fagyasztás után már nem lesz az igazi egyik sem. Főzéshez persze bátran használhatunk például fagyasztott meggyet vagy cseresznyét, de nyersen élvezhetetlenek lesznek.

BURGONYA

Mivel a burgonya szintén magas víztartalmú, jégkristályok alkotják majd fagyasztás után. Megpuhult burgonya lesz a végeredmény. Elég, ha hűvös, száraz helyen tartjuk. Ha mégis feltétlenül le szeretnéd fagyasztani a burgonyát, főzd elő egy kicsit, így tedd a jégre – de még így sem lesz 100%-os az elégedettség.

TEJ

A fagyasztott tej csomós lesz felolvasztás után, így nem a legjobb ötlet, hogy ilyenkor megigyuk. Ha a lefagyasztott tejjel később főzni szeretnénk, működhet a dolog, de ebben az esetben a mélyhűtőből, közvetlenül tegyük át a hűtőbe pár órára, vagy akár egy éjszakára, és csak azután használjuk fel. Tejszínt, tejföld ne fagyasszunk! A joghurttal is hasonló a helyzet, a fagyasztás megváltoztatja az állagát, s habár nem lesz rossz, de hogy kívánatos nem lesz, az is biztos.

SAJTOK

A sajt – főleg ha jó minőségű – hosszú ideig eltartható a hűtőben. Akkor miért tennénk a fagyasztóba? Ha például egy kemény sajtot teszünk a fagyasztóban, akkor porhanyós és lisztes lesz, majd szétesik. Ha pedig lágy sajttal tesszük ugyanezt, a nedvesség kikristályosodik rajta, és még inkább megpuhul.

TOJÁS A HÉJÁBAN

Jól tudjuk, hogy vannak folyadékok amelyek kitágulnak a fagyasztás során, így nagyon meg kell válogatnunk, hogy milyen edényben is óhajtjuk ezeket jégre tenni. A tojással ugyanez a helyzet. A folyadék a belsejében megkeményedik, és szétrepeszti a héjat. Ha megmarad például egy kis tojásfehérje sütés közben, inkább tegyük egy lezárható tasakba, és így tegyük be a mélyhűtőbe.

TOJÁSHAB

A tojásfehérje elveszti a habos állagát, és levet ereszt a mélyhűtőben, így ne tegyünk bele olyan sütit, tortát, vagy bármit amin tojáshab van.

 

SÜLT ÉS RÁNTOTT ÉTELEK

A legjobb a sült ételekben, hogy ropogósra pirulva ehetjük őket, ez azonban eltűnik, ha a fagyasztóba kerülnek. A finom, sült tészták, pékáruk megpuhulnak, és nedvesek lesznek. Mi értelme a sült csirkének, ha az egész egy megpuhult, szottyos valami lesz? Nincs rosszabb, mint egy átázott sült krumpli. Azt tanácsoljuk, hogy ha tehetjük, inkább frissen fogyasszuk el ezeket, ha pedig megmarad a vasárnapi ebédből, kedveskedjünk vele inkább a szomszédasszonynak.

 

MORZSÁS RAKOTT ÉTELEK

A finom pirult morzsás tetejű ételekkel ugyanez a probléma, mint a rántottaknál. Egy jóféle sós pite, amerikai sajtostészta vagy rakott karfiol élvezhetetlen lesz fagyasztás után. Puhává és ragacsossá válnak majd. A pirult morzsa lényege, pont az a textúra, amit az ételnek kölcsönöz, így ha lefagyasztanánk az ételt, tegyük, de morzsa nélkül, azt majd készítünk hozzá kiolvadás után!

Ezeket olvastad már?


(via Huffington Post)

Szólj hozzá!

Hozzászólások (27)

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

etella
etella / etella Fri, 2016-04-15 18:58

Itt azt olvasom, hogy paradicsomot NEM Én meg azt mondom több éves tapasztalatból, hogy igen. Egy feltétele van, mégpedig az, hogy fagyottan tegyük a levesbe, vagy pörköltbe. Én nem üvegbe teszem a lecsót, télire, hanem fagyasztóba adagonként. Ha lecsóra fáj, a fogam, akkor előveszek egy adagot, amit fagyottam teszek fel és kolbásszal, vagy tojással véglegesre készítem. Egy februári napon váratlan vendég jött és ezt ettük. Nem tudták, hogy fagyasztott. Panírozott húst is, szeletenként folpacba csomagolva darabonként fagyasztom le, és utána dobozolom, igy nem fagynak össze. A fasírtot is egy tálcára téve le lefagyasztom, majd azt is dobozba teszem. A grízgaluskákat megfőzöm majd azt is tálcán lefagyasztom és mehet utána a dobozba. Mindég van így levesbetétem. A pucolt zöldségnek sincs semmi baja, ha fagyottam teszem a levesbe. Ebben a rohanó világban muszáj az idővel spórolni. Valaki írta a kenyér fagyasztását nos tökéletesen igaza van. Főleg több napos ünnep alkalmával, amikor nem tudni mennyi kenyér fogy Vagy este kiveszem és reggel már fogyasztható, Vagy reggel és este a vacsorához meg van a kenyér is. Ugyanígy zsemlét, kiflit is lehet tárolni.

trewq
trewq Mon, 2015-12-07 15:03

Parmezán sajtot Tömbben vagy Karikában-egészben szoktam venni ... (AKCIÓ) 15-20 dkg.-s egyforma darabokra vágom és egymástól folpack segítségével elválasztom, utána irány a mélyhűtő ! Akár szelethez akár reszelve több hónapig tökéletes ! Kb. 30 éves gyakorlat...

Motyóbábi
Motyóbábi Sun, 2015-12-06 20:44

én a parmezánt is a fagyasztóban tárolom, mert nem minden nap használom és sajnálnám, ha megpenészedne. persze lehetne mindig annyit venni, amennyi épp kell, de ahhoz nem kellett volna vidékre költözni, ahol csak kisbolt van, meg cba... na oda még akkor sem, ha éhen halok. úgyhogy nálam simán elüldögél a fagyasztóban sok minden. ha szép friss gyömbért kapok, abból is veszek még egy darabot, amit azonnal a lefagyasztok. az lesz az, amit belereszelek bármibe. még egyszerűbb is fagyottan reszelni.
amit viszont ajánlok mindenkinek, az a lisztek és egyéb gabonafélék fagyasztása! előfordul, hogy a lisztben már a megvételkor benne lapul a gabonamoly petéje. ezt nem tudjuk kivédeni, nem is hisztizünk rajta. az viszont már vérlázító, mikor kinyitjuk a búzadarás zacsit és csupa gusztustalan háló, összecsomósodott izé, amiben ott vigyorognak a kis fehér kukacok. állítólag ezt csak le kell szitálni, de akkor már kinek van kedve ebből enni? szóval a megvásárolt gabonaféléket egytől egyig bedobom azonnal a fagyasztóba egy-két napra. a peték a fagyban elpusztulnak, nem kell tartani a betolakodóktól. :)

Intizar
Intizar Sun, 2015-12-06 16:31

Megmondom, mi a királyság: nyersen (de kimagozva) lefagyasztott meggyet zabálni a rohadt kánikulában. Semmilyen fagylalt nem jön a közelébe.

inf3rno
inf3rno / inf3rno Sat, 2015-07-04 01:13

Szvsz a kenyérrel csodát tesz a fagyasztó, legalábbis mindig ropogós. amit nagyanyám szokott fagyasztani. Lehet, hogy frissen teszi el, nem tudom, de gyanítom, hogy nem. A fehérjét is sokan fagyasztják.

mesetó
meseto / mesetó Tue, 2014-08-26 07:43

Valszleg NoraPalmer is nagyon kezdő háziasszony (már ha látott konyhát), ha ilyen cikkhez a nevét adja . Fagyasztót is maximum csak képen láthatott, és 50 évvel ezelőtti cikkeket olvashatott róla, amiben még fikázták, hiszen a barlangban sem volt fagyasztó és mégsem halt ki az emberiség. Kár, hogy nem tér ki az írás arra, az egyszer már lefagyasztott dolgokat hogyan lehet legkíméletesebben visszahozni a való életbe, hogy a lehető legjobban hasonlítson az eredeti termékre. Ja, az egy másik cikk lesz. Darab-darab.

vanilia61
vanilia61 Tue, 2014-08-19 23:55

Hát olvasni szoktam a hozzá szólásokat,de eddig még nem írtam.Megcáfolom,hogy a tojásfehérjét nem lehet lefagyasztani.Le lehet és igen is nagyon szépen fel lehet habnak verni.Én is lefagyasztom a gyümölcsöt,fekete áfonya,piros áfonya szamóca szeder,meggy,és saját készítésű joghurtba keverem.Egyszer láttam Jamie Olivert aki még a banánt is lefagyasztotta,mert jó lesz fagyiba.

kingabinga
kingabinga / kingabinga Sat, 2014-08-09 15:18

Ez a tipikusan "értsd jól" cikk. Egyáltalán nem félrevezető, sőt, én sokakkal szemben épp azt mondanám, kezdőknek lehet ideális. Akik bizony betennék a salátát, tojást vagy krumplit a fagyóba. És ha elolvassátok, nem azt írja, hogy ne fagyasszunk, inkább azt, ha ugyanazt az élményt várjuk a fagyasztott majd felengedett epertől, mint a frisstől, csalódni fogunk. Azt is írja, ha főzni szeretnénk használni a fagyasztott zöldséget, gyümölcsöt, bátran, de az eredmény így sem lesz százas. És ez bizony így van. Valóban, mindenki vágyik - pláne télen - a meggyre, eperre stb., de közelében sem jár a frissnek. Én pl rendszeresen elkérem a fagyizókban a díszítésre felrakott gyümölcsöt, mert gyönyörű és mert megkívánom, de az íze... kábé mint a fagyasztott savanykás víz. és erről ír a cikk, hogy felengedés után nyersen élvezhetetlen. Zöldségben is leginkább a magas víztartalmúakról ír, mint a krumpli, jogosan. Nem a babról vagy borsóról, amik alapvetően jóval szárazabbak...

Finimini
Finimini / Finimini Mon, 2014-06-23 15:21

Minden hozzászólást elolvastam, szerintem is sok mindent le lehet fagyasztani. Tegnap sütöttem habos-meggyest, kétujjnyi sült habbal a tetején, a maradékot fémtálcán csomagolás nélkül bedugtam a mélyhűtőbe - két szeletet kivettem, ebéd utáni desszertnek és pont olyan volt, mint frissen! Ki lehet próbálni. Nora Palmer pedig dobja ki a fagyasztóját, senkit nem fog érdekelni!

csalány
csalány Mon, 2014-06-23 14:42

Félkemény sajtot simán lehet fagyasztani. Megveszem az egész kerek sajtot, feldarabolom, betekerem több réteg folpackba, és be a hűtőbe. Semmi bajuk.
Tejet is lehet... ezek a mostani homogenizált tejek kibírják.

kisszunyi
kisszunyi / kisszunyi Sun, 2014-06-22 21:04

Hát igen, ez a cikk sem érte meg azt a 3 percet, míg elolvastam :( (A cikk angol nyelvű eredetije sem, pedig reméltem, hogy csak a hanyag átvétel okozta a gyér és valóban nem túl profi tartalmat...) Nora Palmer cikkei között sajnos nem az első, erre a Nosalty szerkesztősége igazán odafigyelhetne, mert áthúzzák a jó cikkírók által hagyott pozitív benyomást.

Gyümölcs és zöldség -hát mi másra lenne a legjobb a mélyhűtő???? Igenis élvezet télen kivenni azt a rengeteg finomságot. Lehet, hogy veszít az ilyen-olyan tartalmából, de finom és színes és még mindig jobb, mint az ugyanekkor a zöldségesek-gyümölcsösök (vagy hipermarketek) kínálatában szereplő halovány ízű frisseket. Tejet meg szerintem a lakosság döntő többsége nem fagyasztana, pláne egész tojást...

macska11, teljesen igazad van.

macska11
Sylvia / macska11 Sun, 2014-06-22 17:48

Nem akarom védeni Nora Palmert, nem is szorul az én védelmemre, de ez egy (korrekten) lefordított cikk. Az amerikaik valószínűleg más életvitelhez vannak szokva, mint mi. Persze senkinek sem jut eszébe lefagyasztani a nyers krumplit, viszont amit írtatok (gyümölcsök, zöldségek, tej stb) remekül felhasználható - igaz, általában már nem nyersen, magában akarjuk fogyasztani. (Habár a péksüteménynél még az is lehetséges, egyáltalán nem igényel további tennivalót és ugyanolyan finom, mint mikor betettük a mélyhűtőbe.)
Lehet, hogy ezeket a cikkeket nem egy-az-egyben kellene fordítani, hanem egy kicsit a mi szokásainkhoz alakítva.

mildyko
mildyko Sat, 2014-06-21 13:52

Szerintem is blődség az egész cikk.Igen csak megtévesztő.De azért arra is kíváncsi lennék,aki mindent befőz,milyen??Mert volt egy ilyen...Ja és még annyit,hogy sajtot is lehet fagyasztani,főleg a saját készítésűt.Volt,hogy kaptam 2kg reszelt sajtot,és fagyasztottam.Semmi baja nem lett,ugyan úgy fel lehetett használni mint a frisset. De valóban,ha semmit nem lehet,akkor még is minek a fagyasztó??

tmelinda04
tmelinda04 Sat, 2014-06-21 13:15

Egyetértek. Eléggé hiteltelen ez a cikk, a kevésbé gyakorlottakat pedig könnyen megtéveszti. Burgonyát, paradicsomot, salátát szerintem eddig sem fagyasztották tömegesen a háziasszonyok. De az, hogy nyers zöldséget, gyümölcsöt ne fagyasszunk.... akkor mi legyen a fagyasztóban? Mi zöldbabot, tököt, borsót, még gombát is tömegesen fagyasztunk. Gyümölcsök közül is a szokásos idényjellegűt: eper, málna (isteni joghurtba), barack, bogyósok, piszke, soroljam még? Lehet hogy nem a gyümölcstortába teszem dísznek, de nagyon sokoldalúan fel lehet használna. Húsoknál szoktam azt is, hogy előre bepanírozok húst, májat és úgy fagyasztom le. Amikor nincs időm egész nap, akkor elő veszek annyi szeletet amennyi kell és pár perc alatt kisütöm.
Megnézném mi van a cikkíró frigójában!!!

kerham
kerham Sat, 2014-06-21 00:25

Egyetértek az előttem szolokkal, sőt en meg annyit hozzá tennék, hogy a zoldsegekbol is van, amit lehet fagyasztani! Pl.: sargarepa, zöld paprika, chili paprika, zellerzold, petrezselyem, paradicsom! Nagymamám mindet maga termeli úgy, hogy az egész család tud belőle lefagyasztani! Nekem pl.: pár hónapig kitart egy kb.: fel kg petrezselyem zöld a fagyasztoban. Levesekhez tökéletes, toltelekhez már en is frisset veszek.

rianas
rianas Fri, 2014-06-20 21:11

Befőzni macerásabb, de sokkal olcsóbb. Áram nélkül is eláll!! :)

Sági Mihályné
Sági Mihályné Fri, 2014-06-20 21:10

Én a gyümölcsöket cukrozva rakom dobozokba,tejfölös pohárba,stb..,így télen kiengedve nagyon is finomak.

mrjuli52
mrjuli52 Fri, 2014-06-20 19:55

A cikk írójának ajánlom előbb vagy olvasson utána, vagy próbálja ki, mit is lehet fagyasztani. A gyümölcsök ugyanis lehet, hogy nem friss értékűek, de süteménybe pl igenis jók. Vagy csak úgy nassolni is szeretjük. A sajtot is lehet nagyon jó használni bolonyai tésztához, reszelve bármilyen húsra, pogácsába. stb. Szóval nem kell megtéveszteni az olvasókat! Mert akkor máskor ,másban se hisznek! :)

tbea
Bea kukta / tbea Fri, 2014-06-20 19:51

Én is fagyasztok le mindig cseresznyét epret málnát v épp szezonális gyümölcsöt. Télen joghurtba kiváló és azt kapják a lányaim.

Adriennke26
Adriennke26 / Adriennke26 Fri, 2014-06-20 15:28

Én is fagyasztok le epret, de pürésítve, és beleteszem bébiételes üvegbe és úgy teszem be a fagyasztóba. Ha szükségem van rá, pár órával korábban kiveszem. Szívesen adom a kisfiamnak télen natúr joghurthoz vagy túróhoz keverve. Ez legalább nincs telenyomva cukorral, mint a bolti joghurt.
A pékárut mi is lefagyasztjuk, semmi baja nincs. Kenyeret felszeletelve, nejlonzacskóba téve tesszük el a fagyasztóba. Annyi szeletet veszünk ki, amennyire szükségünk van, 20 perc alatt simán kienged. Zsömlét szintén lefagyasztjuk, így reggelente nem kell rohangálni frissért. Ha sütök valamilyen élesztős tésztájú dolgot, és nem fogyna el mind, azt is lefagyasztom, így a gyereknek bármikor elő tudok venni valamit a fagyasztóból.

Teket Ágnes
Teket Ágnes Fri, 2014-06-20 13:51

A pékáruk - kenyerek-zsemlék-kiflik-kalácsok - lefagyasztásának tilalmát cáfolom...... A friss pékárut neylon zacskóban beteszem a mélyhűtőbe, este átteszem a kenyértartóba és reggelre szépen kienged, a minősége semmiben sem különbözik az eredeti friss állapothoz képest.

norabanfi
norabanfi Fri, 2014-06-20 12:44

Én mindig lefagyasztom az epret, sajtot, és a tejet is ha van felesleg. A tejjel nem volt gond sose, az epret joghurtba vagy turmixba tesszük, a sajtot is le tudom reszelni mindig ha kiolvad.

Laura12
Laura12 Fri, 2014-06-20 10:25

Én nyáron mindig veszek epret, le fagyasztok két nagy zacskónyit, és télen mikor már vitaminhiányunk van, veszünk két nagy doboz joghurtot és egy zacskó epret beleöntünk, egy kicsit várni kell, hogy a joghurtban felengedjen, és plusz egy kicsi méz, nagyon finom, az epren csak annyit érezni, hogy egy kicsit plöttyedt de az íze ugyan úgy jó!