Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Szívmelengető 1978-as étlapra bukkantunk

Ezt az 1978-as étlapot nézzétek, tuti, hogy éhesek lesztek tőle, főleg, ha szeretitek a húst. És vessetek pár pillantást az árakra is!

Találtunk egy 1978-as szövetkezeti étlapot a Rákóczi Étteremből. Teljesen a hatása alá kerültünk, elméláztunk a korabeli ételeken, magunk elé képzeltük az ízeket a szocializmus  idejéből, és persze átbogarásztuk az árakat. 

Utánanéztünk, hogyan változtak az élelmiszerárak a '70-es évek tájékán:

Az árak 1968 és 1973 között, az előző két év szinte változatlan áraihoz képest összességükben 11,4 százalékkal emelkedtek, ami éves átlagban nem egészen 2,5 százalékot jelentett. 

Az évtized második felében, az V. ötéves terv időszakában azonban felgyorsult az évtizedeken át lefojtott infláció: az első három évben átlagosan 4,5, majd az utolsó két évben évi 9 százalékos volt. Ebben szerepet játszott az 1978. évi második világpiaci árrobbanás, valamint egy újabb „árreform”, aminek következtében 1979-ben az energia és üzemanyagok mellett az élelmiszerek, az élvezeti cikkek, valamint több más termék is drágult - forrás.

Százszorosára nőttek az árak

A lényeg, hogy azóta saccperkábé százszorosára nőttek az árak - a levesek, köretek, saláták kicsit többszörösére, a főételek talán picit kevésbé szálltak el.

Példa: akkor egy orjaleves finommetélttel 5 Ft 10 fillér volt, ma azért több lenne, mint 510 Ft, de és egy sertéspörkölt galuskával se kerülne feltétlen 25 Ft 10 fillér helyett 2510 Ft-ba, de majdnem.

Receptajánló:

Hol a rizs?

Feltűnő még, hogy a köretek és az ételek közt se nagyon van rizs vagy rizzsel tálalt fogás, háromnál látjuk, pedig a '20-as évektől kezdve nálunk is (újra) fellendült a rizstermesztés.

+ érdekesség: még a bácskait sem rizzsel, hanem tarhonyával tették a vendég elé.

Köretek: szinte mindent krumplival tálalnak, ez tört, sós vagy tört burgonya volt


Mi az, hogy vega?

A vegetáriánusok nemigen lakhattak itt jól, maximum tojásrántottával vagy üres körettel.

Receptajánló:

Hús, hús, hús

Húsételekből nagy a választék, de csirke nincs az étlapon, csak sertéshús és egy árva birkapörkölt.

Édesség

Kizárólag palacsinta, és meglepően olcsó fagyi.

Ezeket láttad?

Szólj hozzá!

Hozzászólások (3)

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

HaIi
HaIi Fri, 2019-12-27 14:57

Ha volt a zsebemben 50.-Ft, bátran beülhettem bárhova, akár még a barátnőmmel is.

j003
j003 Mon, 2018-07-30 23:19

Nagyon finom ételeket főztek a Rákócziban és az adag is nagy volt. Annak idején nagyon felkapott hely volt a Rákóczi Étterem. Régóta csak mint üzemi konyha működik és pár lakodalom van évente.
1978. májusában 15,30 Ft-ba került egy menü, 2018. májusában 700,-Ft. Szerencsére nem érvényesült az a 100 %-os emelkedés!

Hasibecker
Hasibecker Fri, 2018-04-06 17:30

Abban az időben én vettem 50 fillérért is egy gombóc fagyit.
Még nem olvastam végig a cikket csak az étlap árait néztem és nekem is az ugrott be, hogy pont százszorosára nőttek a mai éttermi árak.
Viszont a '70-es években ezerszer jobb minőségű húsokból készültek az ételek, mint most.