Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

A "titkos" megmentő: így hagyhatod el a házat anélkül, hogy kilépnél az utcára

Igen, karantén idején is részt vehetsz új kalandokban, és bárhova elutazhatsz, ahová csak szeretnél.

Sosem gondoltam volna, hogy ennyire megvisel majd a bezártság. Bár így belegondolva nem is csoda, hiszen azelőtt minden napra szerveztem magamnak programot meló után, és szinte csak aludni jártam haza az alig 20 négyzetméteres lakásomba. Körülbelül az első karanténhét után azonban meguntam a sorozat- és filmnézést, és már a mozgás sem okozott akkora örömöt a lakásban (persze most is mozgok heti 3x egy órát).

Az olvasás, mint megmentő

Szóval egyre kevesebb örömet leltem ezekben az online elfoglaltságokban, sőt csak még jobban éreztem tőlük a bezártságot, ezért úgy döntöttem, olvasni kezdek. Egy hét alatt voltam már szerelmes, túléltem egy repülőgépkatasztrófát, jövő héten pedig azt tervezem, hogy Velencébe utazom majd.
Utánaolvastam, milyen jótékony hatásai vannak még az olvasásnak, és kiderült számomra, hogy nemcsak a testi és a mentális egészségre van bizonyítottan pozitív hatással, hanem egy sor olyan készséget is fejleszt, amire az elkövetkezendő időszakban nagy szükség lesz.

Az agyunk is megköszöni

Rengeteg vizsgálat kimutatta, hogy olvasás közben egy komplex hálózat lép működésbe az agyban. Ezek az áramkörök pedig egyre erősebbeké válnak minden egyes olvasással töltött perc után. Egy 2013-as kutatás azt is kimutatta, hogy hosszú távon növekedik az idegi hálózatok összehuzalozottsága, főként a fali lebenyben található szenzomotoros kéregben. Ez az a terület, amely többek között a fizikai érzékletekre (például a hőre, a tapintásra, a fájdalomra), valamint a test mozgásaira reagál. Olvasás közben tehát éppúgy aktív, mint a fizikai világban zajló események során.

Segít megelőzni a demenciát

Rengeteg tanulmány igazolta, hogy azoknál, akik rendszeresen olvasnak, kisebb valószínűséggel fejlődnek ki a demenciára jellemző különböző agyi elváltozások. Egy másik kutatásból pedig az derült ki, hogy akik naponta ültek le egy könyvel, jobban megőrzik a kognitív funkcióikat, a memóriájukat. Szóval hosszútávon is jót teszel magaddal, ha leülsz a karantén alatt olvasgatni.

Fejleszti az empátiát

Valószínűleg erre van most a legnagyobb szükségünk, hiszen fontos, hogy minél empatikusabbak legyünk egymással, ez most mindenki számára nagyon nehéz időszak. Kutatások szerint ebben is segít nekünk a könyvek bújása. Mikor olvasunk, bepillantást nyerhetünk a karakterek belső életébe, így egyre jártasabbak lehetünk abban, hogy átlássuk és megértsük mások érzéseit, hiedelmeit, indítékait.

Kevesebb stressz és szorongás

Ez az időszak mindenki számára nagyon stresszes, és könnyen válthat ki szorongást is. A felgyülemlett feszültség pedig kimerültséghez, konfliktusokhoz, testi-lelki tünetképzéshez vezethet. Ezek megelőzése érdekében is nagyon fontos, hogy a mostani helyzetben használni tudjuk a stresszcsökkentés könnyen kivitelezhető módjait: azokat a technikákat, amelyek nem igényelnek túl sok pénzt, teret, időt vagy társakat.  Ilyen például az olvasás is. Már napi 30 percnyi olvasás is csökkentheti a vérnyomást, a szívritmust, illetve a szubjektíven megélt negatív stressz mértékét. Továbbá segít abban is, hogy könnyebben aludj el.

Ezeket olvastad már? 

via

Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!