Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Veszélyben a világ csokikészlete

Sajnos nagyon rossz hírünk van az édesszájúaknak: szakértők szerint veszélyben a csokoládé, 2020-ra mindenki kedvence elfogyhat a boltok polcairól!

A minőségi csokoládé soha nem volt olcsó mulatság. A kereskedelembe kerülésekor egyenesen luxuscikknek számított, a századfordulón sem engedhette meg mindenki magának, de még ötven évvel ezelőtt is a gyermekálmok netovábbja volt egy egész tábla csokoládé – még a legpénzesebb szülők csemetéi sem ettek napi rendszerességgel ebből az édességből. A csoki nagyjából a II. világháború után lett könnyen elérhető, mindennapos nasi, na persze nem nálunk, hanem a vasfüggöny túlsó oldalán élő szerencsésebbeknél. Nagyjából ebben az időben indult meg a csokipótló anyagok és a nagyipari élelmiszergyártás is, így a csokirudak, csokitáblák és a kakaópor is viszonylag egyszerűen elérhetőek lettek – természetesen nem a korábbi minőségben. 

Ma, attól függően, hogy mennyire mélyen szeretnénk a pénztárcánkba nyúlni, kaphatunk 100 forintos csokirudat meg több ezer forintos prémium bonbonokat is – a piac egyenlőre nyitott. Ez az állapot azonban veszélyben van.

A világ vezető csokoládégyártója, a svájci Barry Callebaut csoport tavaly 1,7 millió tonnával több csokoládét adott el ügyfeleinek – akik között megtalálhatóak világhírű cégek és kisebb, kézműves manufaktúrák is – mint az azt megelőző évben. Ez 11,7%-os növekedést jelent. Csakhogy ennek az iparágnak a terméke limitált – hiszen nem tudunk kakaóbabot előállítani csak úgy – , így a kereslet növekedésével egyenes arányban az ár is nő. Ezt  a gyártók többféle módon próbálhatják meg kezelni: ha nem akarják emelni az áraikat, akkor vagy a kiszerelést kell csökkenteniük, vagy több ostyát, aszalt gyümölcsöt, egyéb tölteléket és kiegészítőt kell tenniük a csokoládéba. Legrosszabb esetben pedig egyre több ízfokozóval, mesterséges alapanyaggal kell megtámogatniuk a termékeiket, hogy az olcsó árat tartani tudják. A kakaó iránti megnövekedett kereslet aggasztja a szakértőket – ha az igények ilyen ütemben nőnek tovább, 2020-ra a kereslet egymillió tonnával lesz több, mint a kínálat. 

Ezt az amúgy is súlyos helyzetet tovább nehezítik a globális felmelegedés okozta károk. A legnagyobb kakaóexportőrnek számító afrikai országok átlaghőmérséklete 2-3 fokkal nőhet meg a következő harminc évben, veszélyeztetve ezzel a kakaóbabok termeszthetőségét. Sőt, az utóbbi időben több kakaóbab-ültetvényes és farmer is profilt váltott: az aszály által sújtott földjein kakaó helyett szárazságtűrőbb növényeket termesztenek. A problémát az is súlyosítja, hogy a fő kakaótermő országokban gyakran tör ki fegyveres konfliktus vagy olyan járvány, ami szintén befolyásolja a termést, és így a kakaó árát is – az ebolajárványra például senki nem volt felkészülve, és bár vele kapcsolatban a visszaeső kakaótermés és a növekedő árak az egyik legkisebb probléma, mégiscsak hatással van a csokigyártásra. 

A növekvő igényeket az is magyarázza, hogy a fejlődő országok, például India és Kína most érték el azt a gazdasági szintet, amit Európa nyugati országai a II. világháború, vagy a posztszocialista országok a rendszerváltás után. Érthető módon a növekvő bérek és a gazdasági fejlődés mellett ott is egyre nagyobb az igény a csokoládéra.

A vezető csokigyárak első számú célja a közeljövőben – állításuk szerint – az lesz, hogy fenntartható fejlődés elveinek megfelelő kakaóültetvényekről vásároljanak árut. Ettől a csoki persze még nem lesz olcsóbb, így jobb, ha felkészülünk rá, hogy a közeljövőben ennek az ára is nőni fog. Ha azonban igazán őszintén magunkba nézünk, nincs ebben semmi furcsa. A jó minőségű, igazi kakaóból készült csokoládé soha nem volt olcsó, és úgy tűnik, a közeljövőben is csak a silány minőségű édesség ára lesz megfizethető azok számára, akik minden nap élvezni szeretnék. 

(via HuffingtonPost)

Szólj hozzá!

Hozzászólások (9)

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

witch
witch / witch Wed, 2014-11-26 00:30

En ugyan csoki manias vagyok, de nem igazan zavar, ha el fog tunni. Mindenkinek jobb lesz. A farmerok, pedig jol teszik, hogy nem foglalkoznak a kakaoval, mert rengeteg munka van vele es nyomor szinten elnek, ugyhogy ez is benne van a pakliban, hogy miert termesztenek mast.
Az elelmiszer hiany lehet, hogy ugy van ahogy Artemisz mondja, csak manipulacio es a Wall street az aki jatszik az emberek eletevel, raadasul kozben megtollasodnak rendesen. Lattam egy musort roluk, hogy 14-16 orat "dolgoznak" naponta es csak az elso milliard az, ami fontos nekik, hogy megszerezzek, a tobbit mar csak azert gyujtik, hogy versenyezzenek a tobbiekkel, mig akiknek a boren szerzik meg, azok az utcara kerulnek meg elpusztulnak ehen. Ez mind egy kegyetlen "jatek".

Artemisz
Artemisz Wed, 2014-11-26 03:26

Kedves Witch!

Nem fog eltűnni a csoki. :) Tuti! Mert a benne lévő cukor drog. A drogok alkalmazása is igen hatékony népszaporulat csökkentő...
Semmi nem fog eltűnni, ami ártalmas.

Az egészséges, tiszta élelmiszerek fognak eltűnni, illetve a lakosság nagy részének megfizethetetlen lesz. Tulajdonképpen már nem is kell jövő időről beszélni...
Ami tévedés, hogy az oka nem az élelmiszerhiány (lesz), hanem az, hogy a Föld lakossága hamarabb elpusztul, ha szemétkaját fogyaszt. Ennyi.

A háttérhatalom létezését nem én mondom :), én csak leírtam azt, amit a nálam ezerszer okosabb történészek, politológusok, államelmélkedők, közgazdászok, pénz- és kamatelmélkedők mondanak.
Néhány illuminátus család (pénzdinasztia) a világot behálózva irányítja a globális pénzhatalom széles körű intézményrendszerét, úgy, hogy ellenőrzése alá vonta a monetáris pénzpolitikai teljes eszközrendszerét. Ez a rendszer nem etnikai alapon működik, hanem a magánpénzvagyon koncentrálódása révén alkalmas arra, hogy egy szűk elit irányíthassa a világgazdaságot. Mindez nem teória. Értem, látom, tapasztalom.
A Wall street-i tőzsdecápák más tészta.

Üdv.
A

Artemisz
Artemisz Tue, 2014-11-25 19:08

Kedves Nóra!

Valahol írtam már, hogy csak bábuk vagyunk a hatalom kezében. Nincs itt semmiféle élelmiszerhiány, sőt, túltermelés van. Valójában arról van szó, hogy a háttérhatalom az élelmiszerellátással/áralakítással is a népességnövekedést kívánja szabályozni. Percek alatt lehet mesterséges élelmiszerhiányt előidézni. Az önellátó gazdálkodás feltételei is egyre rosszabbak, előbb-utóbb teljes körű lesz a saját felhasználású élelmiszertermelés tilalma is.
Az ilyen-olyan (várható) élelmiszerhiányról szóló cikkek, "tanulmányok" csak azt a célt szolgálják, hogy az embereket sokkolják a bizonytalansággal. (Tegyük hozzá, sikeresen.)
A Föld lakossága közel 7 milliárd, az elit eltartásához, jólétének biztosításához elég 2 milliárd. A cél mindent eszközt szentesít.

Üdv.
A

Nemes Nóra
Dacota / Nemes Nóra Tue, 2014-11-25 19:26

Kedves Artemisz,

Hát ez az. Soha nem volt még ennyi lakója a földnek - hogyan lehetne 7 milliárd emberek úgy élnie, mint annak a 2 millió elitnek? Az elit pedig mi is vagyunk, itt, Közép-Európában. Ha a most fejlődő országnak aposztrofált, óriási népességgel bíró országok is elérik azt a szintet, hogy napi egy szelet csokit megegyenek, banánt rohasszanak, stb (amit mi itt a jó fogyasztói társadalomban mindennap megteszünk) akkor hidd el nekem, el fog fogyni a kaja. A minőségi biztosan. Akkor a szemét és a minőség között nem akkora árkülönbség lesz, mint ma, hanem tízszer, százszor ekkora. És igen, egyetértek, csak az elit fog minőségi élelmiszert kapni, a maradék csak mesterséges szemetet - amit azonban én nem neveznék élelemnek. ja, és egyáltalán nem biztos, hogy ez a kontinens marad az elit...
Szépet! :)

Artemisz
Artemisz Tue, 2014-11-25 20:43

Kedves Nóra!

Azt hiszem, kicsit félreértettél. :) Én azt írtam, hogy az elit eltartásához elég 2 milliárd, nem pedig, hogy az elit réteg 2 miiliárd...
Tehát ahhoz, hogy a háttérhatalom (elit) jól éljen, ahhoz bőven elég 2 milliárd dolgozó a Földön. Tehát szó sincs arról, hogy a 2 milliárd teherviselőnek meglenne a mindennapi csokija, illetve, hogy az elit szervezésében majd meglesz a 2 milliárd napi csokija...
A fejlődő országok lakosságának zöme már most éhen hal. A háttérhatalom nem fogja engedni az életben maradásukat, és amit most mondok, lehet, hogy kegyetlen, de okkal. Hiszen az írástudatlan, képzetlen, sőt, zömében képezhetetlen embertömegeket lehetetlen eltartani -hozzájuk képest- maroknyi dolgozónak. Persze, ez sehol sincs (nem is lesz) feketén-fehéren kimondva.
A világon mindenhol napirendi pont (szükség is van rá) a születésszabályozás. És mindenhol alkalmazzák is. Csak a módszerek különbözőek. Pl. Magyarországon nem készül statisztika arról, hányan lettek/lesznek öngyilkosok a bedőlt hitelek miatt... A gazdasági ellehetetlenítés is kőkemény születésszabályozás.... Esélyes, hogy a dédunokáim nem fognak megszületni.

Ja és még egy. Az '"elit" nem egyetlen kontinensen van (vagy lesz) jelen. Az egész világot az ellenőrzésük alatt tartják, hálózatrendszerű...

Neked is. :)

Gabys
Gabys / Gabys Tue, 2014-11-25 16:22

Ne tessék engem fenyegetni!:) Engem itthon "Gombócz Artúr-né"-ként aposztrofálnak, pedig az étcsokisat nem is szeretem:) De a csoki köztudott, hogy egy falatka boldogsághormon és sokat segít a tanulásnál is:) Bár nemrég olvastam, hogy a Nutellával is baj van (lesz), pont a légköri változások miatt. Kevesebb terméket és óriási áremelkedést emlegetnek, ha a minőségnél akarnak maradni....

Nemes Nóra
Dacota / Nemes Nóra Tue, 2014-11-25 11:21

Az.
sajnos ahogy ma eszünk, az tarthatatlan, és nem csak a csokival kapcsolatban számíthatunk erre, hanem minden olyan élelmiszerrel, ami mondjuk 70 éve luxusterméknek számított: déli gyümölcs, bizonyos halak és tengeri herkenytűk, kávé, tea, jobb sajtok...különösen igaz ez azokra a termékekre ami az átlagember számára az elmúlt évtizedekben megszokottá vált. Ez van sajnos. A következő évtizedek luxusa a minőségi élelmiszer lett. Már most is irgalmatlan drága, és tartok tőle, ez csak rosszab lesz.
Azért szép napot! :)
Üdvözlettel,
Nóra