Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Kultúrfelvágott: Olasz módra készítettünk gigászi méretű tésztarakottast, amiből az egész szerkesztőség jól lakott

A fiatal és jóképű Stanley Tucci fehér öltönyben főz – hát kell ennél több? Ha igen, az se baj, az Olasz módra ugyanis az egyik legjobb és leggusztusosabb gasztrofilm.

Viszonylag sok gasztronómiai vonatkozású film létezik, azonban ezek közül kevés mesél el igazán valós, hétköznapi történetet. Az 1996-os Olasz módra (Big Night) viszont pont ettől nagyszerű, hogy egy egyszerű, átélhető élethelyzetet mutat be, ami ugyanakkor remek korrajz és érzékenyen megrajzolt látlelet az 50-es évek Amerikáról.


Találd ki, ki jön ma vacsorára

A film főszereplői egy olasz testvérpár, Primo és Secondo (Stanley Tucci és Monk Tony Shalhoub), akik autentikus olasz konyhát működtetnek New Jersey állam egy tengerparti városkájában. A helyiek azonban az amerikaiasított olasz ízeket keresik, így a fivérek komoly morális dilemmával szembesülnek: feladják elveiket az anyagi biztonság érdekében, vagy tiszta lelkiismerettel üldözik tovább árral szemben az amerikai álmot. Mikor riválisuk, a város amerikai olasz éttermét vezető Pascal (Ian Holm) felajánlja, hogy elhívja Louis Prima-t a testvérek éttermébe, hogy az énekes aztán jó hírüket vigye, a testvérpár hatalmas szervezkedésbe kezd, hogy megrendezzék a címadó nagy estét (a film eredeti címe Big Night).

Érintőlegesen ugyan, de az anyagi biztonságért vívott harcon keresztül a film ügyesen mutatja meg, milyen kettősséggel kellett megküzdenie sok bevándorlónak és, hogy milyen kiszolgáltatottak voltak az amerikai tömegízlésnek. Mindemellett végtelen empátiával kezeli karaktereit, és nem fél esendőnek, olykor szánalmasnak ábrázolni őket. A filmet íróként és társrendezőként is jegyző Tucci feltett szándéka volt ugyanis, hogy pozitív, nem sztereotip színben tüntesse fel az olasz amerikaiakat (értsd: ne maffiózóként), lévén ő is olasz családból származik: a filmbeli testvérpár calabriai származású, akárcsak Tucci szülei.

Az Olasz módra mindemellett elsősorban gasztrofilm, így a már említett gusztusosságot tessék szó szerint érteni, a filmben ugyanis nagyjából a teljes olasz konyhát végigfőzik,

mindezt olyan módon, hogy ember legyen a talpán, aki gyomorkorgás nélkül kibírja. Éppen ezért érdekes adalék, hogy Stanley Tucci maga is hírhedten jó szakács, aki már két szakácskönyvet is kiadott (plusz ugye játszott a Julie&Juliában is). Ez pedig meg is látszik a főzős jeleneteken, legyen szó az emblematikus timpanokészítésről, vagy a filmvégi egysnittes, szuper lezser omlettsütésről.

Timpano

Apropó timpano, hát mi mást készítenénk el ebből a filmből, ha nem ezt az óriás méretű olasz tésztarakottast! Maga a timpano elevezés egyébként üstdobot jelent, az étel pedig minden valószínűséggel onnan kapta nevét, hogy a fémedény, amiben tradicionálisan készítik, mind kinézetben, mind színben egy üstdobhoz hasonlít. Speciális felszerelés híján én egy öntöttvas fazékban készítettem el, és bár az általam használt edény maximum a fele a filmben láthatónak, így is az egész iroda jól lakott a délolasz különlegességből.

És hogy mi kerül bele? Mint a legtöbb tradicionális étel, ennek az elkészítése is térségről térségre változik, de általában mindegyikbe kerül tészta, paradicsomszósz, többféle hús- és sajtféle. Ezenkívül rakhatnak bele padlizsánt, vagy borsót, a tésztát pedig helyenként rizsre, vagy gnocchira cserélik. Ami az én verziómat illeti, igyekeztem a filmben látottakhoz igazodni, és minél hűbben rekreálni Primo specialitását.

Így hát nekiálltam, és készítettem egy adag garganelli tésztát, a saját két kezemmel (és egy robotgép szakértői segítségével), valamint egy ez alkalomból kölcsönkért gnocchiformázóval. Házilag száraztésztát készíteni pepecselős munka, de messze nem lehetetlen, a végeredmény pedig mindenért kárpótol. Itt ráadásul a burkot képző tésztát is el kell készíteni, ami azonban jóval egyszerűbb feladat, ráadásul alkaredzésnek sem utolsó. Persze ha már ilyen héraklészi munkába vetjük magunkat, úgy illik, hogy a paradicsomszószt is magunk készítsük. Ez egyébként a világ egyik legegyszerűbb dolga, alig van munka vele, hiszen a szósz magától is elfődögél.

Az igazi attrakció persze maga rétegezés, ami egyfajta maradékmentésként is felfogható. Én most maradtam az eredeti elhatározásnál, és a filmhez hasonlóan a tészta és a paradicsomszósz mellett az én timpanómba is került egy jó adag húsgolyó, kolbász, olasz szalámi, főtt tojás, mozzarella, na meg némi parmezán. Ezután már csak sütni kell egy bő órát, majd miután hagytuk kihűlni, már fogyaszthatjuk is. Kivéve persze, ha vizuálisan is meg szeretnénk örökíteni műalkotásunka, ez esetben ugyanis nem árt várni egy pár órát, hogy fotogénen szeletelhető állapotba kerüljön a tésztaszörny.

Hiába, ez egy ilyen műfaj. Vigaszdíjként addig pont meg tudjuk nézni a filmet, csak úgy lazán, olasz módra.

Főzéshez zenei aláfestés:

Ezt láttad már az ízHuszár rovatból?

Kultúrfelvágott: a Családom és egyéb állatfajták írója, Gerald Durrell és édesanyja kedvenc receptjei

Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!