Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Zsidó konyha az utcáról: Dafke Deli

Tradicionális recept alapján, de nagyon is mai szellemiséggel készített, kiváló zsidó ételek - mindez laza stílusban tálalva. Megkóstoltuk a Dafke Delit!

A nemrég felújított Madách tér igazán pompás lett, amelynek következtében eltűnt a ronda parkoló, helyét pedig átvette a zöld gyep, a térkő, padok, és egy monoton ütemre csobogó szökőkút. Így szép lassan a környék is utolérte a közeli vendéglátóhelyek fejlődését, hiszen a Gozsdu árnyékában egy újabb gasztrogyűjtőhely van kialakulóban, olyan nevekkel az élen, mint a Telep, a Pista bá’ vagy a My Little Melbourne Coffee. Ehhez a sorhoz csatlakozott idén tavasszal a Dafke Deli is, akik – itthon eddig rendhagyó módon – kivitték az utcára a zsidó kaját.

Eddig a hazai zsidó gasztronómia kínálatában csak feszesebb, magasabb árkategóriás éttermek voltak jelen – a hely alapkoncepciója ezt kívánta megváltoztatni. Ez alól kivételt képez a kicsit lezserebb stílusú Macesz Huszár, ám oda is fel kell öltözni, mert egy fürdőgatyában, félmeztelenül csak nem megy be oda az ember. A Dafke Deliben viszont ezt is megteheted. A cél az volt, hogy sokkal emészthetőbbé és elérhetőbbé tegyék a zsidó gasztronómiát, egy finom csavarral. Mert a név nagyon is beszédes, sokat elárul a hely mivoltáról: a „dafke” jiddis eredetű szó, jelentése „pedig csak azért is, csak azért sem”, ami jelen esetben konyhanyelvre lefordítva ennyit tesz: tradicionális receptek mégsem teljesen hagyományos módon. Van olyan étel, amelynek receptje a családi örökségből jön, de olyan is, amelyet kifejezetten ide kerestek. Aztán ezekhez csak azért is hozzányúltak, hogy az ételeket modern, mai, egyben fiatalos lendülettel készítsék el. Kóstolás után pedig rögvest érezhető, hogy nem egy sértődött, öncélú generációs dacolásról van itt szó – a megújításnak igen is van létjogosultsága. Az újragondolás témakörének a boncolgatása manapság rengeteg helyen visszaköszön. Én is kifejtettem már álláspontomat, amelynek lényege, hogyha az eredetiből indulunk ki, és amennyiben a végeredmény emlékeztet is az alappillérekre, akkor rendben van. Sőt, ha még jobbá, még finomabbá tudunk tenni egy-egy ételt – és rendszerint ez a fő mozgatórugója mindenfajta reformnak – , akkor az külön öröm és dicséretes.

A Dafke Deliben egy hideg kovászosuborka levessel kezdtük a sort. Ennek eredetéről az a hír járja, hogy Harmath Csaba gasztronómus fejéből pattant ki a Balaton felé vezető úton ennek az elképesztően friss, kellemesen savanykás nyári levesnek az ötlete, aki oda is szólt a Kistücsökbe, hogy mire megérkezik, addigra ezzel várják. Azóta rendszerint szerepel a balatonszemesi étterem kínálatában (most éppen kolbászos kenyérropogóssal), megjárta a gasztroblogokat, és azóta minden bizonnyal a magyar konyhákat is. Én is készítettem már, ezért megértem a lelkesedést, és azt is, hogy a Dafke Deliben miért tették fel az étlapra. Ők csak a kovászos uborkát használják hozzá, amit tejszínnel tesznek krémesebbé, de a leve nem kerül bele, mert attól szerintük túl intenzív lenne. Nos, valóban hozza a savanykás koviubi ízt, de mielőtt még teljesen kibontakozna, kiegyenlíti a kellemesen selymes tejszín. Én azért nem bánnám, ha kicsit karakteresebb lenne, de megértem a finomkodást – így kevésbé megosztó az étel, viszont tökéletes a nyári másnaposság tüneteinek a csillapítására!

Pastrami téren két iskola létezik: az egyik a hajszálvékonyra szeletelt változat, a másik az otthoni, nagymama-féle házi változat – utóbbi értelemszerűen nem rendelkezett a feladathoz való speckó szeletelővel, így inkább szálasra tépkedte a húst. Ilyen a Dafke-pastrami is: szálas, rostos és haraphatóan vastag. Ez például egy olyan recept, ami után kifejezetten kutattak, és utánamentek a New York-i vonalnak is, míg végül nem kevés kísérletezés árán megszületett az általuk tökéletesnek vélt receptúra. Mindez füstölt, majd megfőzött marhaszegyből, amihez jön a kovászos uborka, kevés cékla, savanyú káposzta tejszínes tormával, illetve narancsos mustárral megkenve. Még leírni is brutális, nemhogy beleharapni! Ja, és itt még nincs vége, mert „csomagolásban” választhatunk a házi kukoricás kenyér, a baguette, a bagel, a teljes kiőrlésű kenyér vagy éppen a saláta közül.

Az egészhez meg hozzácsapnak egy jóféle coleslaw salit, amihez csak azért is tesznek egy kis almát. Egész eddigi életemben úgy tekintettem a coleslaw-ra, mint egy salára, amit azért adnak a hamburgerhez, hogy ne fulladj meg, ha túl száraz lenne. Jelentem, ez megváltozott, mert ez a verzió már önmagában is szuper, még pastrami nélkül is. A szendvicsre visszatérve, szerintem elég annyi, hogy pont olyan isteni, mint amilyen gyönyörű. Már ha szeretjük a HÚST. Így nagybetűvel, mert ez kérem az. Nekem egyből anyukám csülkös bablevese ugrott be róla, amiben mindig jókora darab füstölt csülök főtt, és az egésznek az adott értelmet, hogy a végén külön meg lehetett enni a húst. Valamiért nekem ezt hozta elő, még annak ellenére is, hogy az ugye disznó, ez meg marha, de a domináns füstösség simán átverne.

És ha itt befejeztük volna, le is tudhattunk volna egy tisztességes ebédet, sőt, már önmagában egy szendóval  is jóllakhattunk volna. Nem én, persze… Levezetésnek mi még kaptunk egy Dafke tálat, rajta a következő kencékkel: lazactatár, zsidótojás, kacsatatár, tonhalkrém, zöldfűszeres sajtkrém. Ez utóbbi sajnos zatar nélkül, mert nem jött meg a szállítmány. Egyértelműen a lazac volt a legjobb, itt is a füstösség nyert, de pont annyit adtak neki belőle, hogy mellette azért a hal íze is kellően karakteres maradhasson.

Kilépőként megkóstoltuk még a muffin formát öltött flódnit. Ugyan már befogadóképességünk határán járunk – igen, lehet minket kicsit sajnálni, nehéz ez a szakma – , de desszert nélkül nincs rendes étkezés. Ez viszont kevésbé ütött, mint az előzőek. A flódni érzés sem igazán jött át, inkább egy mákos muffin dióval, amit baracklekvárba lehet tunkolni. Annak viszont kiváló.

Az üzlethelyiség igen szűkös, de nyáron a terasz kellemes alternatíva. Az enteriőr első körben meghökkentő a rózsaszín-arany kombinációnak köszönhetően. Egyszerre testidegen és mégis tökéletesen passzoló. A fiúk ezt megörökölték, nem önszántukból döntöttek a roma neobarokkot megszégyenítő összhatás mellett, de azt tanácsolom nekik, hogy ezen már (és ígérem ez az utolsó szóvicc) csak azért sem kellene változtatni. Pláne, hogy ugyanez az érzés köszön vissza, amikor a nagymamától ellopott függönyökkel terítik le az asztalokat, amin jól megfér egymás mellett az régi porcelán és a a svéd lakberendezési áruház tömegterméke. Az étlap mondhatni szezonális, de legalábbis folyamatosan változó.  A reggeli és a szegyes szendvics állandó, mint ahogyan a krémek is. Bár ez utóbbiban történik majd némi változás, mert a tepertőkrém kikerül, helyére beáll a csicseriborsó. No nem az a mostanság divatos hummuszos változat, hanem a régi zöldfűszeres fajta. Szeretnének hozzányúlni majd a sólethez is, aminek szerintük ősszel lesz inkább szezonja, mert ki akar sóletet enni 40 fokban? Hát kérem szépen, én ennék, de majd akkor visszamegyek ősszel, sőt, minden bizonnyal még sokkal hamarabb is, mert engem meggyőzött a Dafke hozzáállása – a zsidó éteknek az utcán is van létjogosultsága!

Dafke Deli a Facebookon

Szólj hozzá!

Hozzászólások (3)

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

marti48
Marti48 / marti48 Sat, 2014-08-09 15:10

Phuuu, nagyon csabito etkek! Tetszenek, ki kell probalni! Petra receptjet el is tettem, es varom a többi finomsag receptjet is!

Üdvözlettel: Marti

Kata58
Kata58 Thu, 2014-07-17 11:05

sokoldaluság sosem volt bűn a konyhában sem...
Nagyon szeretnék eljutni...