Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Blundel tésztába töltött gránátalmás csirke

Blundel tésztába töltött gránátalmás csirke
Blundel tésztába töltött gránátalmás csirke
60 perc / előkészület: 20 perc főzés: 10 perc sütés: 30 perc
receptkönyvben hozzászólások
jegyzet hozzáadása,
törlése, szerkesztése

story

Valamelyik reggel láttam a TV-ben, de annyira álmos voltam, hogy nem emlékszem hol. Csak arra, hogy gyöngytyúkból készítették, és később a ragut rétestésztába burkolták, majd olajban sütötték ki. Én is ezt terveztem, csak sütőben sütve. Az első akadállyal akkor találkoztam, amikor megláttam, hogy a réteslapom szavatossága bizony lejárt. Ugyanígy a leveles tésztáé is. A ragu viszont már elkészült. Szerencsére bevillant, hogy a múltkor készítettem blundel tésztát, amiből egy keveset betettem a mélyhűtőbe. Ez most nagyon jól jött. Előkaptam, kicsit megmikróztam, amitől túl lágy lett, majd visszahűtöttem, de olyan kevés volt, hogy itt nem lehetett szép roládot vagy borítékot formázni belőle, csak a közepére halmoztam a ragut, és a széleit felhúzkodtam. Kis kenet vaj a tetejére és egy kanálnyi mandulapehely, s máris megoldódott a probléma.

Köretnek mellé kuszkuszt főztem gránátalmával.

hozzávalók / 2 adag

Szólj hozzá!

elkészítés

  1. Egy picike salottahagymát apróra vágunk, és egy kevés olajon megpárolunk.
  2. Ha kezd színt kapni, hozzáadjuk a kisujjnyi vékonyra felvágott csirkemellet, és fehéredésig pirítjuk. Közben kevés sót, borsot, rózsaborsot, arab fűszerkeveréket adunk hozzá. Ha kifehéredett a hús, megszórjuk egy teáskanálnyi liszttel, rápirítjuk, majd felöntjük borral.
  3. Beleaprítunk 3 nagy datolyát és 2 ek. mandulapelyhet. 4-5 perc alatt besűrűsödik a ragu , a hús elkészül (hiszen még megy a sütőbe is.) Megvárjuk, míg kihűl.
  4. A réteslapokat vékonyan megkenjük vajjal, és egymásra helyezzük, közepére szórunk egy kanálnyi zabpelyhet (ez fogja felszívni a ragu levét, hogy a tészta ne ázzon el). Ráhalmozzuk a kihűlt ragut és vagy a két oldalát behajtva, majd feltekerve tekercset formálunk belőle, vagy négyszögletesre hajtjuk. Tetejét megkenjük vajjal, megszórjuk kevés mandulapehellyel.
  5. 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük hőlégkeverésre vagy anélkül 200 fokra, és kb. 25-30 percig sütjük.
  • sütési hőfok: 180°C
  • sütési mód: hőlégkeveréses
  • tepsi mérete: 20x20 cm
  • elkészítettem: 1 alkalommal

statisztika

beküldve:
tegnapi nézettség: 0
össznézettség: 725
elküldve: 0
receptkönyvben: 9
elkészítve: -
Facebookon megjelent: -

szakács

Évi néni

Mióta szakács: 2011.07.24.
1830 recept

receptjellemzők

konyha: fúziós
fogyókúra: Dukan fenntartó, Dukan megszilárdító
szakács elkészítette: párszor készített receptek
szezon: bármikor
konyhatitkok: gourmet
kategória: húsételek
alkalom: karácsonyi receptek, Valentin-nap, vasárnapi ebéd
nehézség: közepes
adag: 2 főre
kalória: átlagos
mikor: ebéd, vacsora
költség egy főre: nem olcsó receptek
elkészítési idő: 30-60 perc
fogás: főétel

egyéb elnevezések

mandulás csirke

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!

504
salottahagyma 5 dkg
szőlőmagolaj 1 teáskanál
csirkemell filé 20 dkg
gránátalma szirup 1 ek
datolya 3 db
finomliszt 1 dkg
fehérbor 1 dl
mandulapehely 3 dkg
réteslap 3 db
vaj 1 dkg
zabpehely 1 ek
1 csipet
bors 1 csipet
rózsabors 0.5 kávéskanál
tagin fűszerkeverék 0.5 kávéskanál