Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Füstölt csuka

Füstölt csuka
Füstölt csuka
70 perc / előkészület: 40 perc sütés: 30 perc
receptkönyvben hozzászólások (3)
jegyzet hozzáadása,
törlése, szerkesztése

story

Az úgy kezdődött, hogy megkínáltak füstölt csukával. Az első falat után tudtam, hogy nekem ilyen KELL! Véletlenül, Zsolti kollégámnak – aki horgászik – volt egy profi halfüstölője, amit rendelkezésemre bocsátott. Ez tulajdonképpen egy rozsdamentes acélból készült, zárható edény, amit borszeszégőkkel lehet melegíteni. Az edény az aljára kerül a fűrészpor, erre egy terelőlap, hogy a füst ne közvetlenül érje a halat. A halak rácsokra kerülnek, ebbe a típusba két rétegben lehet pakolni a füstölni valót. Nemcsak halat, de más húsokat, zöldséget is lehet benne füstölni. Nagyon kiváló eszköz, ajánlom mindenkinek, de a mosogatása egy rémálom.
Nos, az első próbálkozásra boruljon a feledés homálya… ekkor tanultam meg, hogy egy füstöléshez max. 2 evőkanál fűrészpor kell. A második bevetés már sikeresebb volt, ahogy a képen látható csuka is elfogyott az utolsó falatig. A képen is látszik, hogy mellette füstöltem törpeharcsákat is, amik szintén elfogytak.

hozzávalók / 4 adag

  • 70 dkg csuka (közepes méretű, megtisztítva)
  • ízlés szerint
  • bors ízlés szerint
  • 2 gerezd fokhagyma (ízlés szerint)
  • rozmaring ízlés szerint

ajánlat

Köretként steak burgonyát és marinált paradicsomot kínáltam hozzá, tokaji száraz furminttal.

Szólj hozzá!

elkészítés

  1. A halat besózzuk, tetszőleges fűszerekkel alaposan bedörzsöljük, citromlével meglocsoljuk.
  2. Hűtőben 2-3 órára állni hagyjuk.
  3. A füstölő alsó részébe beletesszük a fűrészport. Ízlés szerint a fűrészporba is tehetünk fűszereket, egész borsot, rozmaringot stb., illetve más fűrészport is használhatunk, mint bükkfa, de fenyőt és akácot ne, mert nem jó ízt adnak a húsnak.
  4. A rácsra ráfektetjük a halat, és lezárjuk a füstölőt.
  5. A halfüstölő égőfejeit feltöltjük denaturált szesszel, és meggyújtjuk.
  6. A lezárt füstölőben a halat 25-30 percig pároljuk, a tetején a szellőző nyílást félig hagyjuk nyitva, hogy a gőz távozhasson.
  7. A hal már ebben a formájában nagyon finom, de aki biztosra akar menni, a megpárolódott/füstölődött halat grillezze meg pár percig, hogy a hal bőrén némi pörzsanyag képződjön, így biztos a siker.
  • elkészítettem: 3 alkalommal

statisztika

beküldve:
tegnapi nézettség: 0
össznézettség: 6 635
elküldve: 0
receptkönyvben: 19
elkészítve: 1/1
Facebookon megjelent: -

szakács

Iofiel

Mióta szakács: 2011.12.22.
10 recept

receptjellemzők

konyha: magyar
fogyókúra: Dukan fenntartó, Dukan megszilárdító, AB0 diéta – 0 vércsoport, paleolit fogyókúra
szakács elkészítette: ritkán készített receptek
kalória: alacsony
szezon: bármikor
alkalom: buli receptek
diéta: cukormentes, laktózmentes, gluténmentes, tejmentes, tojásmentes
konyhatechnológia: grill
kategória: halételek
nehézség: könnyű
költség egy főre: megfizethető receptek
mikor: ebéd, vacsora
adag: 4 főre
elkészítési idő: 60-120 perc
fogás: főétel

egyéb elnevezések

csuka füstölve, füstölt hal, füstölőedényben készített csuka

Hozzászólások (3)

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

94
csuka 70 dkg
0 ízlés szerint
bors 0 ízlés szerint
fokhagyma 2 gerezd
rozmaring 0 ízlés szerint