Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Jeruzsálemi túrótorta

Jeruzsálemi túrótorta
Jeruzsálemi túrótorta
60 perc / előkészület: 20 perc sütés: 40 perc
receptkönyvben hozzászólások (33)
jegyzet hozzáadása,
törlése, szerkesztése

story

Sütöttem már berlini túrótortát, meg akad az oldalon New York-i is (sajt vagy túró, egyre megy...), de most végre eljött az ideje egy szentföldi kitérőnek. Már rég szemeztem a gasztrobloggerek körében minden jel szerint kézről kézre járó recepttel - nem emlékszem, hogy a torta "szülőanyja", Fűszeres Eszter vagy a tőle kölcsönvevő Ízbolygó blogján láttam-e meg először, de az biztos, hogy nyomban a "hű de izgi, ezt egyszer biztos kipróbálom, de kicsit túl izgi, inkább nem most" -dobozba került. :)
Ám szerencsére ez a doboz nemcsak nyeli, idővel ki is dobja a recepteket. Most, amikor már egy hete sunnyogott a hűtőben fél kiló quark (ami a közhiedelem ellenére nekem eddig nem okozott csalódást, minden túrósom sikerült vele), meg a többi hozzávalóból sem volt hiány, végre rászántam magam. Már csak azért is, mert egy nagyon jó barátom épp Jeruzsálemben tanul egész nyáron, és ha már ő a jó melegben, a finom olívabogyók között okosodhat, míg én Angliában ázom, legalább együnk valami jót itt is...

hozzávalók / 4 adag

A tésztához

A töltelékhez

A tetejére

ajánlat

A szirup nélkül egyáltalán nem édes, kell hozzá - így viszont mindenki maga tudja szabályozni az édességet. Nekem pl. személy szerint a méz nem funkcionált eléggé, és - szégyellem, valószínűleg kegyeletsértő módon - még egy csöpp porcukorral is rásegítettem.

Szólj hozzá!

elkészítés

  1. A kuszkuszt leöntjük forró vízzel (a használati utasítás szerinti mennyiséggel, az enyém 230 ml-t parancsolt 150 g kuszkuszhoz), belekeverjük a vajat és a mézet, meg a csipet sót, majd lefedve 20 percig állni hagyjuk.
  2. Közben elkészítjük a túrókrémet: minden hozzávalót összekeverünk robotgéppel.
  3. A 20 perc elteltével a kuszkuszban alaposan elkeverjük a 2 tojást.
  4. Sütőpapírral bélelt, 18 cm-es tortaforma aljára simítjuk a "tészta" felét, erre jön a túrókrém, majd a tészta másik fele. (Nekem ez elég nehezen ment, de türelmesen, kis adagokban rá lehet applikálni a krémet a krémre.)
  5. Előmelegített sütőben megsütjük a tortát, majd hűlni hagyjuk.
  6. Mikor kihűlt, megszórjuk a tetejét apróra vágott dióval (ízlés szerint több is lehet), illetve leöntjük a narancs levéből és ízlés szerinti mennyiségű mézből készült sziruppal.

  • sütési hőfok: 200°C
  • sütési mód: alul-felül sütés
  • tepsi mérete: 18 cm

statisztika

beküldve:
tegnapi nézettség: 12
össznézettség: 85 517
elküldve: 35
receptkönyvben: 1 322
elkészítve: 29/45
Facebookon megjelent: 1

szakács

Durcsó

Mióta szakács: 2009.05.28.
161 recept

receptjellemzők

fogyókúra: Dukan fenntartó, Dukan megszilárdító
szezon: bármikor
nehézség: könnyű
vegetáriánus: ovo-lakto vegetáriánus
mikor: tízórai, uzsonna
kategória: torta
alkalom: karácsonyi édességek, hanuka
konyha: zsidó
elkészítési idő: 30-60 perc
kalória: magas
adag: 4 főre
fogás: desszert

receptkategóriák

egyéb elnevezések

narancsos túrótorta, túrótorta kuszkuszból, mézes-narancsos túrótorta, izraeli túrótorta, kuszkusztorta túróval

Hozzászólások (33)

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Nosalty.hu
Nosalty.hu Fri, 2015-10-16 02:02

Kedves Szakácsunk!
Gratulálunk, a Tiéd lett 2015.10.15. legnézettebb receptje!
Üdvözlettel, NoSalty.hu

Tory
Tory Sun, 2014-01-19 10:49

Kedves Durcsó

Nagyon meg szeretném csinálni ma ezt a tortát, de nincs itthon krémsajtom:( nem lehet semmivel se helyettesíteni? mert akkor el kell napolnom a sütögetést

Lucám
Lucám Sat, 2014-01-11 19:18

Szia! Sajnos nem rég kiderült, hogy allergiás vagyok a dióra, szerinted mivel helyettesíthetném? Mert amúgy nagyon is bele illene a diétámba kisebb változtatásokkal... :-) Ölellek: Dóri

durcs
Durcsó / durcs Sun, 2014-01-12 22:43

Szia Dóri, nem tudom, hogy állsz a mogyoróval, mandulával esetleg? Azt tudom elképzelni dió pótlására, remélem, azokra nem vagy allergiás! Hajrá :) Durcs

aeomega
aeomega Mon, 2013-02-04 16:40

Szia! Szerintem nekem kevés volt a sajt, úgy elveszett a túróban ránézésre, de ízre is. Úgyhogy beleütöttem két tojást, meg öntöttem hozzá egy kis mézet. Aztán sütés előtt a tetejére tettem valami keményebb sajtot, ami szépen ráolvadt, és én pirított mandulát találtam itthon, azt raktam még rá a sütés vége fele. Ennyi módosítással, de elég jól sikerült életem első tortája :) Nagyon tetszett, hogy nem túl édes, hiszen csak az a pár kanál méz van benne. Köszi a receptet! :)

ZSOFICC
Mókuska / ZSOFICC Sat, 2012-05-19 14:30

Nekem a 18 cm-s forma nagyon kicsi lett ennyi krémhez :( Végül csináltam még hozzá kuszkuszos alapot és 26 cm-s formába tettem. Így jónak tűnik a mennyiség. Összesen 35g kuszkusz ment hozzá a receptben leírt vízmennyiséget arányosan növeltem. Most teszem a sütőbe, remélem, jó lesz, mert most megyünk ünnepelni... Kínos lenne, ha nem sikerülne. Jövök majd és beszámolok az eredményről!

Rita1971
TraRita / Rita1971 Thu, 2012-04-05 17:44

Szia Durcsó!

Azután érdeklődnék, hogy hol tudom beszerezni a kuszkuszt?? Nagyon szeretném elkészíteni ezt a tortát!
Köszi előre is válaszod!
Rita

durcs
Durcsó / durcs Fri, 2012-04-06 21:01

Kedves Rita, kuszkuszt biztosan lehet venni a keleti boltokban, van pl. a négyeshatos Király utcai megállójával szemben, a Wesselényi utcától kicsit a Blaha felé, meg még sok helyen. Üdv, Durcsó

Dina5
Dina5 Fri, 2011-01-28 15:09

Szia Kedves Durcsó!

HŰ, de nagyonnagyon finom!!!!! Imádom a kuszkuszt, imádom a túrót, imádom a mézet! :-)
Köszönjük a receptet!
Dina

Törölt Felhasználó
Törölt Felhasználó Fri, 2010-12-31 13:03

Ma sütöm meg a sütit,remélem sikerülni fog!

öregnémber
öregnémber Fri, 2010-12-10 13:31

Jelentem, ízlett a megajándékozottaknak, bár azt mondták mikróban megmelegítve még istenibb volt :)
Hálásan köszönöm a receptet ez még jobban inspirál arra, hogy magunknak is elkészítsem, de erre majd csak az ünnepek után kerítek sort, mert addig más megrendeléseket kell teljesítsek :)
Mindenkinek Békés ünnepeket kívánok, üdv: Zsuzsa

durcs
Durcsó / durcs Fri, 2010-12-10 14:41

Kedves Zsuzsa, örülök, hogy ízlett a torta! Remélem, jövőre majd ti is megkóstoljátok! :) Nagyon szép karácsonyt! Üdv, Durcsó

öregnémber
öregnémber Tue, 2010-11-30 21:54

Elkészült, szép lett az ízéről majd csak később tudok nyilatkozni, ha én is megkapom az információt :))

durcs
Durcsó / durcs Tue, 2010-11-30 21:59

Örülök nagyon, hogy szép lett, aztán várjuk a híreket az ízéről is! Remélem, arra sem lesz panasz! :) Üdv, Durcsó

öregnémber
öregnémber Tue, 2010-11-30 10:16

Ma lesz a napja, hogy megsütöm, ajándéknak szánom holnapra az első gyertyagyújtásra. Nagyon izgulok, remélem ízleni fog azoknak akiknek szánom. Még nem tudom miben sütöm, mert a tortaformám 24 cm-es és azt sem szeretném, ha túl lapos lenne a torta, már elővettem az összes kerek "edényemet" és a mérő szalagot. Szurkoljatok, majd beszámolok.
Üdv: Zsuzsa

Gerzsó
Gerzsó / Gerzsó Sun, 2010-11-28 01:45

Drága Bogi, most látom, hogy rosszul írtam, mert természetesen nem másolt, hanem nyomtatott, miután rámentem a nyomtatásra. Mégegyszer köszönöm, és ajánlom figyelmedbe a tortát, mert finom, és nem túl macerás elkészíteni. Jó éjszakát, puszi. Zsóka néni.

Gerzsó
Gerzsó / Gerzsó Sun, 2010-11-28 01:37

Borcsika,elkészült a torta, nagyon finom. Elég a 125 gr Philadelphia. A tésztája (a kuszkusz) nekem nem volt elég édes, tettem hozzá egy kis cukrot, a tojásokat pedig jól felverve kevertem bele, hogy lazább legyen. 22 cm-es formában 5 cm magas lett, de tovább kellet kicsit sütni. Szép, mutatós, krémes állagú, és jól szeletelhető, finom torta lett.
2000-ben, a Szentévben jártunk Jeruzsálemben, Betlehemben, Názáretben, és a bibliai tájakon a férjemmel, ezért is figyeltem fel a receptre. Elteszem a kipróbált jó receptek közé, máskor is megcsinálom. Sok puszi.

durcs
Durcsó / durcs Sun, 2010-11-28 02:00

Kedves Zsóka néni, nagyon örülök, hogy jól sikerült! Köszönöm, hogy ki tetszett próbálni! Elég egzotikus, mindenesetre örülök, hogy ízlett. Én is nagyon-nagyon szeretnék eljutni Jeruzsálembe, sajnos még sosem voltam ott, de remélem, hamarosan sikerül. Puszi.

Gerzsó
Gerzsó / Gerzsó Sat, 2010-11-27 13:25

Bogikám köszönöm a segítséget. Sikerült! Méghozzá még egyszerübben, mert menetközben a leírásod szerint mikor rákatt. a kékre, felkínálta a nyomtatást. Rákatt. és másolt! Mégegyszer nagyon köszönöm! Ma is tanultam valamit. Kellemes hétvégét és puszi az egész családnak. Zsóka néni.
Ma ki főz?

Bia
Bogi :o) / Bia Sat, 2010-11-27 13:37

De jó!Zsóka néni egy szupernagyi!Örülök hogy segíthettem,egy kicsit legalább.Ma én főzök.Big Boss dolgozik.Horgászni akart délután,de szakad a hó.Mi is kellemes hétvégét és jó sütögetést kívánunk.Millió puszi.Bogi

Gerzsó
Gerzsó / Gerzsó Sat, 2010-11-27 12:52

Drága Borcsa, köszönöm a gyors választ. Délután fogom megcsinálni a tortát, majd beszámolok róla. Jó tanulást, és kellemes hétvégét neked! Puszi.

Bia
Bogi :o) / Bia Sat, 2010-11-27 12:49

Zsóka néni ezt úgy is lehet hogy a recept leírást a bal oldali egér gombbal kijelöljük majd a kék részre kattintunk a jobb egér gombot megnyomva.
Másolás rákattint bal gombbal
megkeressük a microsoft office Word-öt,és rákattintunk.Kijön egy tiszta oldal
itt jobb egér gomb
majd beillesztés rákattint
ezután nyomtatható innen a word-ből
Drága zsóka néni tessék ezt megpróbálni...

Gerzsó
Gerzsó / Gerzsó Sat, 2010-11-27 12:13

Vajon mekkora az a doboz Philadelphia? Nálunk van 250, és 500 grammos is. Megnéztem Fűszeres Eszternél és Ízbolygónál is nem lettem okosabb! Na mindegy megcsinálom, mert érdekes, majd eldöntöm menetközben.
Másik gondom, hogy nem tudom kinyomtatni. Kismillió receptet nyomtattam már innen, de ez a reci csak a fejlécet adja ki, a papír többi része üres. Máshol ilyen nincs, a nyomtatóm tehát jó. Most kénytelen vagyok kézzel leírni, mert a szgépet mégsem vihetem ki a konyhába! Borzasztó, nem !? De majdcsak túlélem ezt is.
Puszillak. Zsóka néni.

durcs
Durcsó / durcs Sat, 2010-11-27 12:41

Drága Zsóka néni! A Philadelphia nagyon jó kérdés. Bennem is felmerült, mikor csináltam ezt a tortát, sok is lett bele, ezért is kellett tovább édesítenem. Azt hiszem, hogy az eredeti recept 125 grammos dobozra vonatkozik, mert úgy rémlik, én 250 grammot tettem bele és az túl sok lett. De szerintem ha meg tetszik kóstolni a krémet 125 g beletétele után, akkor kiderül, hogy jó is-e. A nyomtatást sajnálom, nem tudom, mi lehet az oka! De azért nagyon remélem, hogy a torta majd kárpótolja a fáradságot! :) Sok puszi, Durcsó

modosa
modosa / modosa Fri, 2010-07-16 12:09

Dászééép :) Kicsit nagyon eszméletlenül meleg van most itt hozzá, de amint jön a klímaváltozás, letesztelem (még a málnás is várat magára...).
Én sajnos nem szeretem a mézet, szerintem barna (muscovado) cukorral fogom helyettesíteni, elvileg annak is működnie kell. sziA

szurosp
Mr and Mrs Smith / szurosp Thu, 2010-07-15 19:05

Jó, hogy mondod, beraktam a dobozba! Amint itt elmúlik a hőség, és visszajövünk a nyaralásról, előkapok most már a dobozból néhány kincset!:-)

1079
kuszkusz 15 dkg
vaj 5 dkg
méz 1 ek
1 csipet
tojás 2 db
víz 230 ml
tehéntúró 50 dkg
krémsajt 125 g
tojás 2 db
narancshéj 1 narancsból nyert
méz 3 ek
dió 25 dkg
narancslé 1 narancsból nyert
méz 1 ek