Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Kelkáposzta-tócsni

Kelkáposzta-tócsni
Kelkáposzta-tócsni
25 perc / előkészület: 15 perc sütés: 10 perc
receptkönyvben hozzászólások
jegyzet hozzáadása,
törlése, szerkesztése

story

A párommal elhatároztuk, hogy diétázni fogunk. Már eddig is minimális fehér lisztet, illetve cukrot fogyasztottunk, de most az orvos is megerősítette, hogy a kedvesemnek bizony a szénhidrátszegény diétát kell követnie. Tehát nekem is. A kreativitásunk persze még nincs a topon ezen a téren, ezért próbáltam valami szénhidrátszegény köretet/nasit alkotni, amit szívesen megennénk. Így jött az ötlet, hogy az imádott tócsnit (lapcsánkát, ahogy felénk mondják) teljesen lisztmentesen készítsem el. Kellett viszont valami, ami összetartja, így a tojásból többet tettem bele. A végeredmény egy könnyű, mégis ízletes eledel lett, amit remélem, mások is sikerrel készítenek majd el.

hozzávalók / 3 adag

ajánlat

A hagyma, fokhagyma és fűszerek arányát kedvünkre variálhatjuk ízlésük és persze az alapanyagok nagysága szerint.

Szólj hozzá!

elkészítés

  1. A kelkáposztát a sérült levelektől és a torzsától megszabadítjuk, majd kb. 4x1 cm-es laskákra vágjuk. Sóval, őrölt fekete borssal és őrölt köménymaggal ízesített vízben roppanósra főzzük. Leöntjük róla a főzővizet, majd hagyjuk kihűlni.
  2. Amíg a kelkáposzta elkészül, egy vöröshagymát és 4 gerezd fokhagymát megtisztítunk, és apróra vágunk.
  3. Az egész tojásokat felverjük, mintha rántottát készítenénk, és sóval, borssal ízesítjük.
  4. Amikor a káposzta kihűlt, kifacsarjuk belőle a maradék vizet, és egy nagy keverőtálba tesszük. Hozzáadjuk az apróra vágott hagymákat és a tojásos keveréket, összekeverjük, megkóstoljuk, és ha szükséges, utánaízesítjük.
  5. Egy palacsintasütő-serpenyőben kevés olajat forrósítunk (nem kell, hogy ellepje, vagy ússzon benne, inkább mintha palacsintát sütnénk), majd beleadagoljuk a masszát. Kedvünk szerint készíthetünk több kicsi vagy egy nagyobb lepénykét. Amikor az egyik oldala már szép barna, megfordítjuk, és a másik oldalát is "pirosra" sütjük. Érdemes azonban nagyon figyelni rá sütés közben, mert a káposztából esetlegesen leváló darabkák megéghetnek, és keserűvé tehetik a többi lepényt is.
  6. A kisült lepénykéket reszelt sajttal, tejföllel vagy valamilyen mártogatóssal tálaljuk.

statisztika

beküldve:
tegnapi nézettség: 0
össznézettség: 1 400
elküldve: 0
receptkönyvben: 16
elkészítve: -
Facebookon megjelent: -

szakács

kingabinga

Mióta szakács: 2014.08.29.
26 recept

receptjellemzők

konyha: magyar
fogyókúra: Dukan fenntartó, Dukan megszilárdító
szezon: bármikor
diéta: cukormentes, gluténmentes
nehézség: könnyű
vegetáriánus: ovo-lakto vegetáriánus
kategória: tapas
elkészítési idő: 15-30 perc
mikor: ebéd, uzsonna, vacsora
adag: 3 főre
kalória: magas
fogás: köret

egyéb elnevezések

lapcsánka, tócsni, kelkáposztás lapcsánka

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!

697
kelkáposzta 1 nagy db
tojás 7 db
napraforgó olaj 1 dl
vöröshagyma 1 közepes db
fokhagyma 4 gerezd
0 ízlés szerint
bors 0 ízlés szerint
őrölt fűszerkömény 0 ízlés szerint
sajt 15 dkg