Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Lisztes sterz

Lisztes sterz
Lisztes sterz
35 perc / előkészület: 5 perc főzés: 30 perc
receptkönyvben hozzászólások (34)
jegyzet hozzáadása,
törlése, szerkesztése

story

A recept beküldését Gargoyle ihlette, hiszen kutakodott egy olyan recept után, aminek a nevét még soha nem hallottam. A gondolat egyből adódott, és felvetettem neki, hogy ismeri-e ezt az ételt, és megérdemel-e egy kutatómunkát. De aztán megkönnyítettem a dolgát, és felajánlottam, hogy a hétvégén elkészítem, és felteszem.
Gyerekkorom egyik meghatározó étele volt (nagyim minden héten készítette), ami a mai táplálkozástudományi hozzáértők szerint valószínűleg a tiltott ételek listájára kerül, ám akkoriban (legalábbis nálunk), kellett a kalória a munkához. Aztán egy időre feledésbe merült a recept, a mamám sem tudta már átadni, anyukám pedig inkább a modern főzőcskének szentelte a hétvégéit.
Szerencsére a családi fészek alapos felkutatása kezembe adta annak a lehetőségét, hogy egy régi-régi könyvben felfedezzem gyermekkorom fő étkeit, és nekilássak sorjában elkészíteni őket. Azóta, egy-egy rész fellapozása után mindig eszembe jut, hogy a drága mamám milyen könnyedén, kisujjból tette ezeket a hagyományos ételeket az asztalra! Se szakácskönyv, se receptfüzet, minden a vérében volt! A receptet ebből a könyvből írom le, eredeti szöveggel, a helyesírási hibáival, és zárójelben hozzáfűzött magyarázatokkal. Sajnos sem szerzőt, sem címet nem tudok közölni, mert egy padláson fellelt, se eleje-se hátulja, hiányzó oldalú, porladó, elég rossz állapotú, nagyon régi könyvről van szó.
Megjegyzés: Kipróbálásra csak bátraknak ajánlom ezt a kihalófélben levő receptet, elég egyszerű ízvilága van. De nosztalgiának tökéletes!

hozzávalók / 4 adag

ajánlat

Egy nagy pohár fröcss!

Szólj hozzá!

elkészítés

 


  1. Fél liter 3-as számú búzalisztet (közönséges finomliszt) megsózunk, és cserépedényben (vagy bármilyen lábasban) sárgára pirítunk.

  2. Ha a kellő hőfokot elérte, mit úgy tudunk meg, hogy ropog a főzőkanál alatt, vagy alig állja el az ujjunk, forró vízzel föleresztjük merőkanálonkint, nehogy túl sokat öntsünk rá.
  3. Egy tömeggé kell összeállítani, mit forró zsírral, pléhkanállal elszélesztünk apró golyókká, illetve szaggatott darabokká. (Itt úgy járunk el, ahogy a császármorzsa készítésnél szokás. Vagyis az edényben addig kevergetjük, amíg a nagy tömeg darabokra esik. Akkor jó, ha a darabok néhány helyen lepirulnak.)

  4. Sokan édes forralt tejjel eszik ezen jóízű parasztételt. Húskörözettül is fel lehet használni. Mi aludtejjel ettük annak idején, de vannak, akik lekvárral szeretik.


 

statisztika

beküldve:
tegnapi nézettség: 2
össznézettség: 29 262
elküldve: 8
receptkönyvben: 189
elkészítve: 2/10
Facebookon megjelent: -

szakács

demenybandi

Mióta szakács: 2010.07.08.
3 recept

receptjellemzők

konyha: magyar
fogyókúra: Dukan fenntartó, Dukan megszilárdító
szezon: bármikor
diéta: cukormentes, tojásmentes
nehézség: könnyű
kategória: tészta
kalória: átlagos
mikor: ebéd, vacsora
elkészítési idő: 30-60 perc
adag: 4 főre
fogás: főétel

egyéb elnevezések

lisztes gánica, lisztes morzsa, zsíros morzsa, lisztes sterc

Hozzászólások (34)

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

viola01
Hagymafaló / viola01 Sat, 2016-01-02 22:22

Látom nagy sikert aratott ez a recept! :) Hogyha én sósan enném, mi illene hozzá? Savanyúság esetleg? Vagy sült hagyma? Tippeket kérnék a tapasztaltabbaktól!

éhes
éhes Mon, 2019-03-04 15:49

Mi is kedveljük ezt a régi ételt. Legtöbször savanyúsággal fogyasztjuk. De nagyon finom pl. petrezselymes gomba tönkökkel is vagy akár maradék pörkölt mellé stb.stb.

Apaxa
Apaxa Tue, 2016-01-05 09:29

Gyermekkorom óta házi aludttejjel eszem. Próbáld ki! Érdemes.

viola01
Hagymafaló / viola01 Tue, 2016-01-05 17:07

Inkább tejföllel helyettesíteném, mert az aludt tejet nem szeretem. :) Csak a sok zsiradék mellé gondoltam jó volna valami savanyú, pl uborka vagy ilyesmi, de nem tudok, illik-e hozzá.

IhászViki
IhászViki Wed, 2012-06-27 20:38

Imádom! két hete csinált nekem anyukám,betegre tudom enni magam belőle

bija
blange / bija Thu, 2012-05-24 21:56

Igen, itt Zalában tényleg ez a gánica. Szerencsére nekem még tud a nagymamám ilyet készíteni.:) És ipari mennyiség elpusztítására vagyok képes belőle.

Pezo
pezo / Pezo Wed, 2012-03-14 19:47

Elnézést, nem a jó helyre írtam az előbbi hozzászólásom!
Amit ide szeretnék írni: a sterc legkedvesebb ételem, édesanyám szokta borsóval és babbal is készíteni. Én a zöldborsós stercet szeretem a legjobban, de a sima, krumplis is megfelel! :)

Pezo
pezo / Pezo Wed, 2012-03-14 19:43

Ma fasírtot sütöttem ezzel a módszerrel, óvatosságból felét hagyományos módon olajban, felét a tepsis módszerrel. Rácsra tettem a tepsiben a fasírtokat, semmi olaj, zsiradék nem volt rajta. Össze tudtuk így hasonlítani, melyik a jobb. Magasan nyert a tepsiben sült. Az ízek sokkal intenzívebbek voltak! Sütés közben egyszer megforgattam, kb. 35 perc alatt lett kész. Legközelebb a rántott csirkecombot is kipróbálom, most már bízom a módszer sikerességében! :)
Nagyon szuper ötlet! Köszönet érte!:)

sz.wiolka
sz.wiolka Thu, 2012-03-01 15:49

Mondják,ízlések és pofonok,de azért van hozzászólás,amit nem értek...Nem vagyok öreg,csak 30 éves,de gyerekkoromban én is rengetegszer ettem,és nem azért,mert másra nem tellett.Mikor sósat akartam enni,és nem tudtam,mit,akkor nagypapámnak mondtam reggel iskola előtt,hogy úgy megenném a dödölét,és mire hazaértem,ott várt frissen elkészítve.Mikor édes nassolnivalóra vágytam,akkor gabonapehely,mogyorókrém és hasonlók híján gánicát kértem.Mindig cukorral ettem,a felnőttek savanyúsággal.És imádtam.És még ma is imádnám,de nincs,aki megcsinálja,és nekem még sosem sikerült olyanra,mint amilyet gyerekkoromban ettem.de nem adom fel,addig próbálgatom,míg nem sikerül :) És tájékoztatásul:Lehet,hogy ugyanazok az alapanyagok kellenek hozzá,mint a rántáshoz,de a hozzávalók arányának a különbsége miatt sem ízre,sem állagra nem hasonlít,és még csak az illata sem olyan.

jegenyefalevele
jegenyefalevele Sat, 2012-01-14 13:50

Nekem Anyum mondta pont tegnap hogy a Dédi csinálta nekik mindig mikor kicsik voltak,és addig olyan természetes volt hogy van míg ő élt,és senki se kédezte meg tőle hogyan csinálta.köszi hogy fel lett rakva,sztm megcsinálom Anyunak. Hogy fog örülni!:)

klepcsa
hugom / klepcsa Tue, 2012-01-03 19:58

Én már évek óta kerestem és az otthoniaktól az idősebbektől mindig elfelejtettem megkérdezni az elkészítését. Kiskanizsán lis stercnek mondják,legalább én így emlékszem.Tavaly 2009-ben végre elkértem a receptet, nem gondoltam,hogy ez ennyire népszerű lesz,mint ahogy most olvastam.

BeaTrixy
beaTrixy / BeaTrixy Sat, 2011-10-15 23:08

Nahát, el sem hiszem, hogy erre a receptre itt rátaláltam. Azt gondoltam én naív, hogy ez az az étel, amit sehol nem találok meg...nem is tudom miért gondolom ezt. Engem a nagyim nevelt, és nekem is tőle ismerős, és nagyon szerettem ezt én tejjel szoktam enni, és ő is főtt krumplival készítette. Pár hete jutott véletlen eszembe valahogy és kérdeztem tőle hogy is kell ezt csinálni...de jó hogy itt is fent van!!!

kovex
kovex / kovex Sat, 2011-05-14 12:21

Nekem a Dédikém jut az eszembe Ő csinálta mindig.
Mi a mai napig gyakran főzzünk stercet, bableves mellé kitűnő.
Viszont nem egyszerűen vízzel eresztjük fel, hanem sós vízbe apró kockára vágott krumplit megfőzünk és ezzel keverjük el a forró lisztet!

Törölt Felhasználó
Törölt Felhasználó Thu, 2011-02-24 11:57

A recept olvasása visszahozta a fiatalságom. Édesanyám sokszor főzte ezt az ételt és a krumplis stercet. Köszönöm. Egy 77 éves olvasó.

Törölt Felhasználó
Törölt Felhasználó Thu, 2010-09-30 18:59

Kedves Era!
Igaza van Édesapádnak. Vas megyeiként mi is ezt az ételt ismerjük gáncának. S nemcsak nagyanyám, anyám, de én is készítem.
Demenybandi!
Köszönöm, hogy eszembe juttattad a mamát!
Jó lenne, ha a többi régi receptet is be tudnád írni!
Üdv

illesera
illesera Sun, 2010-07-18 22:19

Kedves demenybandi ! Andi !? Nem is tudod, mekkora örömöt szereztél nekem ezzel a recepttel ! Az apukám, aki most 83 éves, mindig vágykozva mesélt egy étekről, amit az ő édesanyja készített nekik, gyerekkorában,rendszeresen. Férfiember lévén, nem igazán tudja elmondani, milyen is volt, hogyan is készült, mi az anyuval próbáltuk így is, úgy is, de sehogyan sem volt olyan, mint amit a nagyi csinált annak idején, Szijjártóházán. Bújtam sok receptkönyvet, néztem receptoldalakat, de nem leltem hasonlót sem! Papa szerint ezt náluk Zalában gánicának hívták, de a gánica receptek nem ilyenek! Most már tudom, hogy igazából ezt kerestem mindig is, csak persze nem jó helyen ! Most lesz papa szülinapja augusztusban, hát biztos, hogy ez lesz az egyik meglepetés neki !!!! Nagyon köszönöm mégegyszer, és én is nagyon várom a további receptjeidet !!! :)))) millió puszi era

demenybandi
demenybandi / demenybandi Mon, 2010-07-19 07:04

Kedves Era!
Örömmel olvastam a hozzászólásodat! Remélem édesapádnak is ízleni fog! És ha rajtam múlik, teszek fel még néhány elfeledett receptet!
Köszönöm

Gargoyle
P. / Gargoyle Sun, 2010-07-18 09:12

(B)Andikám! :-D
Ezek után én még mit is szólhatnék hozzá?
Én a magam részéről várom a többi hasonlót is! :-) Biztos vagyok benne, hogy sokan vagyunk ugyanígy ezekkel az ételekkel.
Puszi!
Eszter

goldbachkata
goldbachkata Sat, 2010-07-17 21:41

Mi simán ettük és jéghideg tejet kortyoltunk hozzá. Nagyon szerettük gyerekkoromban! Köszönöm az emlékeztetést!

zsuzsi965
zsuzsi965 Sat, 2010-07-17 21:14

Gyerekkoromban a mamám gyakran csinált ilyet. Tejjel és kristálycukorral ettük, mi gyerekek, a felnőttek inkább savanyúsággal. Nem mondom h update1, azt sem, h finomabb, mint a rántott hús, még azt sem, h szegények voltunk és nem tellett másra, ettük és szerettük. A családomnál már nem mernék bepróbálkozni vele, de egyszer ha egyedül leszek itthon, bizisten megcsinálom magamnak. És akkor újra gyerek leszek egy kicsit.... Köszönöm a receptet :)

Miranda
Miranda Sat, 2010-07-17 19:35

Nagyon örülök, hogy látom, mert a gyerekkoromra emlékeztet! Mi sósan, uborkasalátával vagy tejföllel ettük! Nagyon fini!!

piakistvanne
piakistvanne Sat, 2010-07-17 18:56

Kedves Uborkafa! 20 éves fiamnak is nagyon ízlik 2-3 havonta egyszer készitem,van hogy cukros tejföllel,vagy kompottal,friss gyümölcsel ,és akár hiszed akár nem vannak még olyan helyek ahol fogyasztják és nem a biztos hogy a szegénység miatt hanem a nagy vagy déd szülőknél ették nyaraláson és ők jutnak eszükbe ha eszik.De ha másik gyermekeim haza érkeznek akik a poliphoz.rákhoz stb. vannak szokva ők is szivesen eszik és ők kérik hogy lisztes sterz legyen.

uborkafa
uborkafa Sat, 2010-07-17 18:44

Kedves Dacota!

Köszönöm a kedves válaszodat.

Tisztelettel

uborkafa

uborkafa
uborkafa Sat, 2010-07-17 16:57

Kedves Dacota!

Te mikor ettél utoljára lisztes sterz-et? Én elhiszem, hogy a szegény emberek kénytelenek voltak ilyen ételeket enni, de ez nem jelenti azt, hogy ez jó, inkább szomorú. Én 1957-ben születtem, egész gyermekkoromban mackó nadrágban jártam, mert másra nem telt, de soha nem főztek nekem, és én sem főztem senkinek ezt az ételt, pedig édesanyám paraszti származású volt, és édesapám 62 kg-ra fogyott 18 évesen 1945-ben. Most is megnézem, hogy mire költök, de sterz-et nem eszem, ellenben a gáncát, vagy gánicát gyakran, ami ennél nem sokkal gazdagabb étel, viszont igen ízletes.

Nemes Nóra
Dacota / Nemes Nóra Sat, 2010-07-17 17:50

Kedves Uborkafa!
Hát, tény, hogy nekem sem szerepel a heti étlapomon, utoljára pedig tavaly Gyimesben ettem. Egy idős nénit látogattunk, és nem tudott mással kínálni. Tejfölt kevert ki cukorral, azzal öntötte nyakon, és egyáltalán nem volt rossz. (ellentétben a "házi pálinkával, ami szesz víz és málnaszörp keveréke volt, azt hittem, legalábbis belevakulok, de hát vendéglátót nem bántjuk meg..:D).
Nem mondom, hogy a világ legjobb hagyományos paraszti étele, én is inkább dödölle, cicege, bálmos, puliszka és gánca párti vagyok, de úgy gondolom, igenis jó, hogy ilyen receptek is felkerülnek, mert ugyanúgy a hagyományos konyhánk része, mint az előbbiek. Ha pedig nem muszájból esszük, van a polcon más is akkor fel lehet úgy dobni, hogy kifejezetten finom legyen.
Üdvözlettel:
Nóra

Nemes Nóra
Dacota / Nemes Nóra Sat, 2010-07-17 16:49

Polz Alaine a Főzzünk örömmel című könyvében így konferálja fel a stercet. "Kisnyugdíjas vagy? Üres a hűtőd, de még messze a fizetés? Itt a sterc." Bár imádtom a stílusát, aki főzni akar, ne feltétlenül ebből a könyvből tanuljon, mert khm...hát vannak benne apró hiányosságok. Ha viszont valaki úgy érzi, ennél rosszabb napja soha nem volt, vegye elő, mert annyi derűt, humort, bölcsességet, garantálom, egyetlen szakácskönyvben sem talál. Ja, és nem utolsó sorban, esküszöm, ha szegény még élne, és valaki elé tenne 20 deka faforgácsot, 2 tojást meg 1 csipet sőt, főzne belőle valami táplálót. Látszik, hogy végigélte és főzte az egész XX. századi magyar történelmet. Pont ezért ne szóljuk le a stercet, igaza van Mrs Smithnek, ez egy igazi unikum. Az én dédim is csinálta hetente négyszer, hol tejföllel, hol kis lekvárral, rosszabb napokon magában. Pedig a fiatalkori szakácskönyve tele van ajókás meg krémes tortás receptekkel, de hát volt egyszer egy ötvenes évek...szerintem nem kevés családot mentett meg az éhhaláltól,hajtsunk előtte fejet mert tulajdonképpen ez is egy nemzeti kincs, nemcsak a gulyás :)
Köszi a receptet, és hogy megosztottad velünk ezt az elfelejtett, de hasznos és nosztalgikus receptet!
Szép hétvégét!
Üdvözlettel:
Nóra

uborkafa
uborkafa Sat, 2010-07-17 16:27

Kedves demenybandi!

Feltaláltad a rántást. Hát ne haragudj, de ebből, mármint a rántásból ízvilágilag nem tudnék sokat kihozni. Nem hinném, hogy ez fini lenne, de holnap rántásos ételt készítek, meg fogom kóstolni a sós, feleresztett rántást, nem hinném, hogy ízleni fog, azért köszi(:

hullocsillag0318
hullocsillag0318 Wed, 2016-10-26 07:17

Drágám! Ne jöjjön el az az idő, hogy esetleg ráfanyarodj erre az igen finom, általában szegények ette ételre. További szép hetet!

karica
karica / karica Thu, 2014-05-08 17:13

Tisztelt uborkafa!
Hozzászólásodból az tűnik ki, hogy még a rántás elkészítési módját sem ismered. Mondhatni úgy is, hogy bölcsebb lettél volna, ha nem szóltál volna.
A lisztes sterz NEM rántás! A szárazon pirított liszt egyéni ízt ad, amit fokozni lehet a hozzáadott körettel. Mi hutzle mártással szeretjük, ami aszalt gyümölcsökből készült mártás. S azért esszük, mert szeretjük.
Persze, ízlések és pofonok különbözőek, én sem szeretek minden ételt, de nem fitymálom le, amit mások szeretnek. Egyszerűen más az ízlésünk.
Ennyi.

demenybandi
demenybandi / demenybandi Sun, 2010-07-18 05:17

Kedves Uborkafa!

Igen, ez a rátás egy erősebb formája, de nem az én találmányom! Ha olvatad a storyt, láthatod, hogy egy régi szakácskönyvből való! Azért tettem fel a receptet, mert nekem kedves emlékeket idéz, de ha olvasod a hozzászólásokat, láthatod, hogy másoknak is.
És igen nem biztos hogy finom, nem biztos hogy gusztusos, de legalább nem felejtődik el!
És ha ez megnyutat, én sem eszem ilyet nap mint nap, sőt gyerekkoromban utáltam is! Ám amikor eszembe jut, megcsinálom, és nem azért, mert szeretem, hanem azért mert emlékezni akarok!

bildóka
bildóka Sat, 2010-07-17 16:15

Ez egy csoda. Én is sokat ettem kislánykoromba, a Nagymamám készítette, én egyszerűen kristálycukorral szerettem. Köszönjük a receptet. Szép napot mindenkinek.

541
finomliszt 33 dkg
mangalica zsír 10 dkg
víz 6 dl
1 kk
kefir 1 dl